Az olaszliszkai gyilkosok megölték a reményét annak, hogy megbékélhet többség és kisebbség

Az olaszliszkai gyilkosok megöltek egy ártatlan embert meg a reményt, hogy megbékélhet egymással többség és kisebbség. Erre többé nincs remény – írja könyvében. Nem lesz többé béke már?

Negyven éve foglalkozom többség és kisebbség kapcsolatával, dolgoztam börtönben, gyámügyesként, állami gondozott gyerekek között, harmincöt éve újságíró vagyok. Nagyon sok mindent láttam, és a tapasztalataim azt mutatják, egyre kevésbé van átjárás a magyar magyarok és a magyar cigányok között.

Könyvében a vadászjelenetek között együtt szerepel a cigányok által elkövetett olaszliszkai lincselés, a veszprémi Cozma-gyilkosság, valamint a cigánygyilkosságok, amikor magyarok végeztek ki cigányokat, lőttek hátba például egy ötéves gyereket. Ezek a feldolgozhatatlannak látszó esetek közös okai az elkülönülésnek? Ezért tárgyalja ezeket egy kötetben?

Igen, ezek az ügyek nem értelmezhetők egymástól függetlenül. A koncepcióm alapja éppen az volt, hogy elhatárolom magam attól a – sajnos meghatározóvá vált – gyakorlattól, hogy a kisebbségi cigányok által a többségi magyarok sérelmére elkövetett cselekményeket külön tárgyalják a többségi magyarok által a kisebbségi cigányok sérelmére elkövetett cselekményektől.

Miért kell egyszerre beszélni ezekről?

Még a cigánygyilkosságok tárgyalása előtt indult el a Cigányvadászat-per című blog. Itt – az egyébként a reakciók meghatározó részét kitevő – szélsőjobbos kommentek szinte mindegyike a cigányok által elkövetett eseteket hánytorgatta fel. Akkor jöttem rá, hogy kulcskérdés ezeknek a feldolgozhatatlan eseteknek az együttes értelmezése. Ehhez hozzátartozik az is, hogy én azt vallom: létezik kisebbségi fajgyűlölet is. Ez persze másból táplálkozik, mint a többségi: ezt a kiszolgáltatottság, a kiszorítottság érzete éleszti. Ez a nyelvben is megjelenik, amikor például a cigányok parasztokként emlegetik a magyarokat. Látjuk ennek jelét a Cozma-gyilkosságnál, hiszen a bűntény helyszínén elhangzott, hogy „végezz a geci magyarokkal”. Olaszliszkán is az volt a lincselés egyik gyújtópontja, hogy egy nő kiabálni kezdett: „Öljétek meg a magyarokat, mert megölték a kislányomat!” A büntetőjogban is van olyan alakzat, hogy közösség tagjai elleni erőszak. Igaz, ezt alapvetően azért hozták létre, hogy a rasszista motívumot is rejtő bűntényeknél megvédjék a kisebbségeket. Ehhez képest idehaza eddig összesen hét ügyben született olyan ítélet, amely ezen alapszik, és hat alkalommal cigányokat marasztaltak el.

Ezekről a kérdésekről nem zajlik hangos közéleti vita.

Mert még csak beszélni sem tudunk erről: azt mondjuk, hogy magyar magyarok, fehér magyarok, cigány magyarok. Nincsenek szavaink, kódjaink a vitához, a közbeszéd nem alkalmas ma arra, hogy feltárjuk a problémát.

Erre már a könyvben is utal, amikor arról ír, hibás gyakorlatnak tartja, hogy nem mondjuk meg az elkövetők származását. Pedig amikor az áldozatokról van szó, mint például a cigánygyilkosságoknál, nem hallgatjuk el származásukat. Tehát minden esetben be kéne mondani, hogy az elkövető cigány magyar vagy magyar magyar volt?

Igen, így gondolom. Ráadásul a közbeszédben ez így is van. Anélkül, hogy a média nagy része ezt elmondta volna, a Cozma-gyilkosságot úgy emlegették a közbeszédben, mint cigányok által elkövetett rémtettet. Képmutatás erről nem beszélni, de még káros is, mert sokan úgy érzik majd, nem lehet kimondani az igazságot.

Ez a politikai korrektségről szóló vita, és ez a nyelvi forma éppen azért jött létre, hogy megvédje a kisebbségeket.

Csakhogy a politikai korrektség most már akadályozza, hogy úgy beszéljünk ügyeinkről, ahogyan kellene. A könyvemről szóló kritikák egyikének Balogh Ernő azt az Illyés Gyula-idézetet adta címnek: „növeli, ki elfödi a bajt”. Attól, hogy nem beszélünk valamiről, még működik, létezik. Ha beszélünk róla, akkor is működik, létezik majd, csak éppen a társadalomban nem alakul ki olyan frusztráció, amit a vélelmezett szándékos elhallgatás okoz.

Ugyanakkor aligha olyan radikális váltásra gondolt, mint amit a Jobbik hozott: a párt alaposan átalakította a közbeszédet, amikor a cigánybűnözéssel turnézott. Ez a hangnem is közrejátszott abban, hogy visszaadta a Spinoza kávéházban átvett Paul Lendvai-díját azok után, hogy megjelent ott Vona Gábor Jobbik-elnök?

Az az igazság, hogy egyszerűen túl jól ismerem a Jobbikot, illetve a Jobbik Magyarországért Mozgalomból kinövő gyűlöletcsoportokat.

És ezek létezéséért Vona a felelős?

A Jobbik Magyarországért Mozgalom leágazásának tartom a Hatvannégy Vármegye Mozgalmat, a Betyársereget, a kör szélén ott van a Magyar Nemzeti Arcvonal is. A cigány sorozatgyilkosság elkövetői a kuruc.info lelkes olvasói voltak, és a portált nehéz lenne elválasztani a párt környezetétől. Ezek alapján nem gondolom, hogy Vona Gábort vendégül kell látni a Spinozában. Persze miután visszaadtam a díjat, amelyik kötődik a helyhez, hiszen mindig itt adják át, a kávéház vezetője egy levélben kioktatott demokráciából. Márpedig ő a Kádár-rendszer alatt több évtizedet élt Amszterdamban.

Akkoriban volt Hollandiában, egy szabad országban, amikor engem idehaza megfigyeltek, akadályozták a munkám, az egyetemi tanulmányaimat megakasztották nézeteim, a lengyel Szolidaritás-mozgalommal való kapcsolatom miatt. Lehet rám hátramaradott magyarként tekinteni, de én itthon voltam, amikor az ember egzisztenciáját veszélyeztette, ha a diktatúra ellen lázad.

Az elveim nem változtak, a Jobbikról vallott véleményem sem. Elkezdődött ugyan pár éve a cicásodás, de én még tavaly is írtam riportot Tiszavasváriról, a szegregátumban folyamatosan vegzált cigány családokról. A városban az a Fülöp Erik a polgármester, aki akkoriban lett a Jobbik alelnöke. És írtam a déli határról is, ahol a másik alelnök, Toroczkai László tevékenykedik. Ők valódi szélsőjobboldali politikusok, akik így is gondolkodnak a világról, és így dolgoznak. Vona Gábor meg egy porszívóügynök, aki politikai termékkel házal.

Nem változhatnak?

Nem csak erről a két alelnökről van szó, de a Jobbik frakcióvezetőjéről, Volner Jánosról is, aki a Jobbik országos közbiztonsági programjává, vagy inkább progromjává emelte az újhungarista érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán, úgynevezett érpataki modelljét. Orosz „Becsület légiója” terrorizálta a romákat Tiszavasváriban, Fülöp önkormányzata pedig, micsoda véletlen, egy zsigeri újnáci, korábbi jobbikos országgyűlési képviselőt, Zagyva György Gyulát alkalmazott munkavezetőként. A Jobbikban a cukiskodással párhuzamosan működnek a szélsőjobbos reflexek is. Küldtem is három fényképet a Spinoza vezetőjének erről a jobbikos evolúcióról. Az első képen Vona Tyirityán Zsolttal és a Betyársereg tagjaival, a második Orosszal pózol, a harmadikon már Rangos Katalin faggatja a balliberális értelmiség egyik kedvenc helyén, a Spinózában.

Orbán Viktor is máshol kötött ki, mint ahonnan indult. Egy politikai vezetőnek nem bocsátható meg a múlt?

Engem nem érdekel a Jobbikkal kötött stratégiai szövetség, az politikai kérdés, elfogadom, ha az kell a változáshoz. Ám értékalapon számomra ez nem megérvelhető. A Jobbik eddig nem említett, harmadik alelnöke, egyben az Országgyűlés alelnöke Sneider Tamás elítélt szkinhed volt, én ezeknek a figuráknak egyszerűen nem hiszek. Amit látunk, az politikai marketing, semmi más. A magyar balliberális oldal meg rámozdult, mert addig sem kell saját impotenciájával és tehetetlenségével foglalkoznia.

A beszédmóddal kapcsolatos kritikája, miként a Jobbikhoz való viszonyról szóló megjegyzése is a balliberális értelmiségnek szól. Haragszik valakire?

Dehogyis, én alapvetően baloldali ember vagyok. De sokkal radikálisabb, mint akik beszélnek ezekben az ügyekben. Emlékszem még arra, amikor anarchista csoportok léptek fel a szélsőjobbosok ellen, ma nem látom már az ifjúságban a radikalizmust. Nem is létezik a baloldali radikalizmus. Nekem öreg emberként kell erről beszélnem? Mondok egy példát!

Ott volt az eset, amikor Nyakó István megpróbálta leadni népszavazási kérdését, ám a kopaszok megakadályozták ebben. Írtam az esetről egy glosszát azzal, hogy munkásököl, vasököl: hol vannak az elvtársak? És nem elég, hogy nem voltak ott az elvtársak, Nyakó rémülten állt a sarokban, hogy aztán bejárjon a televíziókba elmesélni, mi történt vele. Ott kellett volna bátornak lennie, hatalmas lehetőséget hagyott ki a baloldal.

Ebből világos, hogy tragikusnak látja a baloldal helyzetét, de a könyvéből meg az is, hogy épp ilyen tragikusnak gondolja a rendőrség teljesítményét is. Bírálja például a nyomozókat azért, mert a veszprémi gyilkosságnál meg sem próbálták bizonyítani, hogy szervezett bűnözés áll a háttérben.

Igen, tragikusnak tartom, hogy az igazságszolgáltatás elhazudja a rasszizmus és a szervezett bűnözés létezését, szerepét. Teszi ezt politikai okokból, hiszen kellemetlen arról beszélni, hogy egy országban rasszista indíttatású bűncselekmények vannak, továbbá szervezett bűnözői csoportok szabadon garázdálkodnak. Ezért nem beszélünk róla, mintha attól a problémák megszűnnének.

A cigánygyilkosságokról szóló részben egyenesen azt írja, a nemzetbiztonsági szolgálatok gyilkos rendszerhibákat követtek el.

Ez biztosan így is van, hiszen ma már tudjuk, hogy a negyedrendű vádlott a katonai elhárítás ügynöke volt, és erről a szolgálatok munkatársai a nyomozati szakaszban hazudtak. Meg is vádolták később a Katonai Biztonsági Hivatal négy vezetőjét, de mindannyiukat felmentették. Hogy miért, azt nem tudjuk meg, mert az indoklást titkosították. A cigánygyilkosságok tárgyalásain a bíró is szinte kifigurázta a hatóságokat, olyan volt, mintha a Nemzeti Nyomozó Iroda és a többi hatóság vezetői is ott ülnének a gyilkosok mellett a vádlottak padján. Persze valóban elképesztő dolgok történtek. A tűzoltóság például a tatárszentgyörgyi kivégzésnél azt állította, hogy elektromos tűz, nem Molotov-koktél okozta a tüzet. A mentők ki sem mernek menni a balhés helyekre, amíg nem kapnak rendőri kíséretet, ezért jókora késéssel indultak a bűncselekmény helyszínére. Van is okuk félni, hiszen Tatárszentgyörgyön majdnem megtámadták őket, amikor az áldozatok egyik rokona felkiáltott, hogy a kezük között halt meg a férfi, miközben már régen halott volt.

Ezek egészében feldolgozhatatlan részletek, esetek: lehet itt még bármit tenni vagy lemondtunk már ezekről a világvégi falvakról?

Egy szociológus barátom mondta, hogy a gettósodás olyan mértéket ölt Kelet-Magyarországon, mint a gázai övezetben.

Nincs munka a falvakban, az emberek csoportokban hiénáznak fel és alá, bolt sincs már, az uzsorás kijön és négyszeres áron adja el a csereháti falvakban a Miskolcon vásárolt élelmiszert. Ha nem lesz átjárás a többségi magyarok és a kisebbségi cigányok között, nem tudom, mi következik. A viszony már most elviselhetetlen. Amikor a cigánygyilkosságok után riportokat készítettem a tetthelyeken,  a kocsmákban, az utcán drukkerekkel találkoztam. Megjegyezték, hogy a kisgyereket nem lett volna szabad kivégezni, de a többi esetre inkább úgy tekintettek, hogy végre történt valami.

Akkor tényleg megölték a reményt.

Csak romlás van. Cigány ismerőseim keserűen mondják, hogy annyira nem foglalkozik már senki velük, hogy gyűlölni is elfelejtették őket. Most éppen a migránsok helyettesítik őket a céltáblán. Aztán ha azokat megunták, majd újra ők jönnek. És a helyzet így lesz egyre rosszabb és rosszabb.