Belföld

Felszámolták a Magyar Nemzeti Arcvonalat – elásott fegyverek, puskák, 17 felelős

Lezárta a rendőrség a nyomozást a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) ügyében. „A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közösség tagja elleni erőszak előkészülete, lőfegyverrel visszaélés, lőszerrel visszaélés, robbanóanyaggal visszaélés és robbantószerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 17 személlyel szemben folytatott nyomozást, amelyet 2017. december 6-án befejezett” – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság pénteken.

Emlékeztettek:  a büntetőeljárást 2015. augusztus 6-án rendelte el a Győri Járási Ügyészség. A nyomozó hatóság azonosította a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet felépítését, működését és tagjait.

Az eljárás során 44 alkalommal házkutatásra, 14 esetben szemlére került sor 34 helyszínen a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével.

Közölték, hogya lefoglalt, engedély nélkül tartott lőfegyverek, lőfegyveralkatrészek, lőszerek, robbanóanyagok és robbantószerek közül az igazságügyi szakértői vélemények alapján rendeltetésszerű használatra alkalmasnak – azaz élesnek – minősült több mint 18 ezer darab lőszer, közel hat kilogramm lőpor és közel egy kilogramm robbanóanyag, valamint az ezek elműködtetéséhez szükséges gyutacsok. De ez még nem minden: 17 maroklőfegyver, öt golyós lőfegyver, egy sörétes puska, 18  gépkarabély, két hadi puska, két gépágyú, hat kézigránát, egy füstgránát, hét aknavető gránát, továbbá egy RPG gránátvető. A megtalált, illegálisan tartott lőfegyverek többsége földbe ásott hordókból, zsákokból, illetőleg fegyverek és lőszerek tárolására speciálisan kialakított PVC csövekből került elő.   

Fotó: police.hu

A nyomozás alatt a hatóság 444 esetben élt megkereséssel, 11 esetben tanúkihallgatást, 64 esetben gyanúsított kihallgatást hajtott végre, 13 alkalommal végzett fényképről történő felismerésre bemutatást. Igazságügyi szakértő kirendelésére 15 esetben intézkedtek: 11 esetben fegyver-, két esetben tűzvédelmi és két esetben vegyész szakértő kirendelésére is megtörtént.

A gyanúsítottak közül kettő november 17-től házi őrizetbe került, egy pedig még július 5-től lakhelyelhagyási tilalom hatálya alá. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomozást a napokban fejezte be, az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

A nyomozás tehát több mint egy évvel a bőnyi rendőrgyilkosság előtt indult. A tragikus támadás október 26-án a reggeli órákban történt, a Nemzeti Nyomozó Iroda emberei házkutatást akartak tartani a támadó otthonában, ám a 76 éves férfi még az előtt tüzet nyitott, hogy bejutottak volna hozzá. Öt-hat lövést adott le egy gépfegyverből és fejbe lőtte a 46 éves nyomozót, aki azonnal meghalt. A hivatalos tájékoztatás szerint sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták volna megmenteni. A rendőrök szintén fegyvert rántottak, az idős támadót hasba lőtték. A férfi ezután elbarikádozta magát az otthonában, a TEK pedig elindult a helyszínre. Tárgyalni próbáltak vele, de a férfi azt mondta, bárki is megy a közelébe, azt kivégzi. Hallani lehetett, hogy egyre rosszabbul van, így végül rajtaütöttek. A lövöldözőt kórházba vitték, ahol műtéten esett át.

Bõny, 2016. október 26. Rendõri készültség Bõny fõutcájában, a Szabadság úton 2016. október 26-án. Sajtóinformációk szerint lövöldözés volt az utcában. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Másnap elrendelték az előzetes letartóztatását a kórházban, majd mentőautóba tették. Azóta is rács mögött van. A támadás áldozata egy 46 éves rendőr, Pálvölgyi Péter, a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója, aki 25 évig szolgált rendőrként.

A tettesről az ügyészség, a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ közös sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy 76 éves, polgári személy. De köztudott, hogy a lövöldöző a Magyar Nemzeti Arcvonal tevékenységéhez köthető. A militáns szervezetről tavaly írtunk, miután toborzó videóval buzdították az embereket: ha kell, fegyverrel is szálljanak szembe az országba érkező menekültekkel. A feltételezett elkövető a szervezet vezetője, Győrkös István. Azt a településen mindenki tudta, hogy neonáci nézeteket vall. A férfi ügyvédje korábban úgy nyilatkozott, védence azt állítja, véletlenül sült el a fegyvere.

Az ügyben egyébként belső vizsgálat indult, amelynek részeként egyebek mellett a parancsnoki felelősség kérdését vizsgálták, pontosabban, hogy hibázott-e a valaki azzal, hogy egyedül, a terrorelhárítók vagy egyéb segítség nélkül odaküldték a nyomozókat, ahol végül a Magyar Nemzeti Arcvonal 76 éves vezetője a gyanú szerint megölte Pálvölgyi Pétert. Végül nem találtak felelőst.

Ebben az ügyben is most emeltek vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik