Tech

EU vs. Google

Erőfölénnyel visszaélés miatt versenytársai által emelt panasz alapján hivatalos vizsgálatot indított a Google ellen az Európai Bizottság.

A vizsgálatra kilenc hónappal azt követően kerül sor, hogy a brit Foundem ár-összehasonlító weboldal és a francia ejustice.fr jogi témákra szakosodott kereső portál panaszt emelt a Google ellen, azt állítva, hogy annak keresőmotorja hátrányos megkülönböztetést alkalmaz versenytársnak tekintett oldalaikkal szemben. A Microsoft tulajdonában lévő Ciao európai ár-összehasonlító portál szintén panaszt emelt az EU-Bizottságnál a Google által kínált üzleti feltételek és kondíciók ellen.

A Bizottság megvizsgálja, hogy valóban visszaélt-e a Google piaci erőfölényével az internetes keresések terén azáltal, hogy az ingyenes keresési eredmények között állítólag alacsonyabb rangsort ad a konkurens szolgáltatók oldalainak.

A bizottság megvizsgálja azt a panaszt is, amely szerint a Google kizárólagossági követelményeket támaszt hirdető partnereivel szemben, megtiltva számukra versenytársai hirdetéseinek szerepeltetését honlapjaikon, valamint a számítástechnikai és szoftver értékesítőkkel szemben a konkurens kereső motorok hátrányára állítólag tett kikötéseket.

A Google emellett állítólag korlátozza az online hirdetési kampányok során gyűjtött adatok átvitelét is konkurens hirdető platformokra. Kay Oberbeck, a Google szóvivője ezzel szemben kijelentette, hogy a vállalat megalapítása óta azt az elvet követi, hogy a hirdetők maguk rendelkeznek adataikkal és szolgáltató váltás esetén is szabadon magukkal vihetik azokat.

Az EU-Bizottságnak a globális árbevétel akár 10 százalékát elérő bírságot is jogában áll kiszabnia az uniós versenyjogi szabályok megsértése esetén. A Microsoft és az Intel már milliárdos bírságokat volt kénytelen fizetni piaci erőfölénnyel való visszaélés miatt.

Brüsszel vizsgálatainak nincs határideje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik