Ahogy arról napokkal ezelőtt elsőként beszámoltunk, Mészáros Lőrinc cége, a Talentis Group bekebelezte a Kecskeméten, valamint további hat városban, Baján, Nagykörösön, Csongrádon, Gyömrőn, Kecelen, Solton fogható Gong Rádiót működtető céget. Az viszont akkor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok (különböző magánszemélyek, illetve cégeik, illetve az önkormányzat) maradnak-e a cégben.
A legfrissebb fejlemény az ügyben az, hogy az Átlátszó birtokába került egy aláírásokkal is hitelesített adásvételi szerződés, ami alapján
Mészáros Habony rokonainak részét is megvette
Az adásvételi szerződés alapján az ügylet úgy tudott megvalósulni, hogy a város lemondott az elővásárlási jogáról, ami a többi tulajdonostárs üzletrészére vonatkozott. Mészáros Beatrix a Talentis képviseletében ki is jelentette, a cég kifejezetten 81,7 százalék megszerzésére törekszik.
A Mészáros-féle Talentis összesen közel 300 millió forintot fizetett a nyolc eladónak. Köztük van például Feldmájer Péter volt izraelita vezető, aki 19,9 százalékos üzletrészétől vált meg 73 millió forintért. A kisebb tulajdonosok között volt Szetlik Gergő és Szetlik Lili, összesen 3 százalékos közös üzletrésszel. Előbbi Habony Árpád unokaöccse, míg utóbbi az unokahúga, akikre néhai édesapjuk, Szetlik Ferenc, a józsefvárosi piac egykori működtetője hagyta rájuk az üzletrészt korábban. Szetlik Ferenc Habony Árpád nagybátyja volt, testvére Habony édesanyja. Özvegye, Pápa Marianne, aki a jutányos belvárosi ingatlanüzleteivel és azzal került a hírekbe, hogy Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és mások tudomása szerint Portik Tamás élettársa volt, de a nő ezt cáfolta.
A Szetlik-testvérek 11,2 millió forintot kapnak a Mészáros-cégtől a Gong Rádió Kft.-beli 3 százalékos tulajdonrészükért – írja az Átlátszó.
A Mészáros által felvásárolt rádió tavaly 181 millió forint árbevétel mellett 42 millió forint adózott eredményt el, , és mint írtuk, a vételkörzetében az Inspira Media Research adatai alapján a 18-59 évesek 51,4 százaléka hallgatja, vagyis nagyon erős befolyásolási képességekkel bír potenciálisan.