Nagyvilág

Eszébe jutott valami az amerikai külügyminiszternek az orosz kapcsolatokról

Jeff Sessionst az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága hallgatta meg.

Miközben Jeff Sessions korábban mindig cáfolta, hogy bármit is tudott volna Donald Trump amerikai elnök kampánycsapatának orosz tisztségviselőkkel történt találkozóiról, keddi képviselőházi meghallgatásán már arról beszélt, hogy eszébe jutott valami. Kiderült, hogy Sessions Trump egyik tanácsadójának, George Papadopoulosnak elmondta, hogy nincs felhatalmazása arra, hogy Donald Trumpot képviselje orosz kormánytagoknál.

Sessions a tavalyi elnökválasztási kampány idején Donald Trump külpolitikai tanácsadó bizottságának vezetője volt. Az Oroszországgal kapcsolatos összes vizsgálatból azonban kivonta magát, ezért nevezte ki helyettese, Rod Rosenstein Robert Muellert, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) volt igazgatóját a Donald Trump munkatársai és oroszok között a tavalyi elnökválasztási kampányban történt esetleges összejátszás kivizsgálására.

A Wikileaks arra kérte Trump fiát, hogy működjenek együtt
Ifjabb Donald Trump beismerte, hogy leveleztek a szivárogtató oldallal.

Papadopoulos október végén vallotta be, hogy hazudott az FBI nyomozóinak, például abban, hogy kapcsolat fűzi egy meg nem nevezett tengerentúli professzorhoz, aki fontos oroszországi kormánykapcsolatokkal rendelkezik. Az illető professzor közölte Papadopoulosszal, hogy van némi „mocska” Hillary Clintonról, a demokraták tavalyi elnökjelöltjéről, méghozzá e-mailek tízezreinek formájában.

A volt külpolitikai tanácsadó azt állította az ügynököknek, hogy még azelőtt találkozott a professzorral, hogy Trump kampánycsapatába került volna, holott a találkozó napokkal ezután történt a valóságban. A vizsgálódóknak azt is mondta, hogy a professzor egy „senki”, aki csak beszél a kapcsolataoról, holott nyilvánvaló volt, hogy az illetőnek vannak moszkvai kapcsolatai.

Keddi meghallgatásán a miniszter rendkívül határozottan hangsúlyozta a törvényhozók előtt: soha nem vezette félre a kongresszusi politikusokat azzal kapcsolatban, hogy mit tudott a kampánycsapat munkatársainak az oroszokkal fenntartott kapcsolatairól. A miniszter leszögezte: “„nem fogadom el és visszautasítom azon vádakat, miszerint eskü alatt valaha is hazudtam volna. Az egész hazugság”.

(MTI, Reuters)

Kiemelt kép: Europress/AFP PHOTO/Brendan Smialowski

Ajánlott videó

Olvasói sztorik