Nagyvilág

Amerikai erődemonstráció Kim Dzsong Unékkal szemben

Négynapos, nagyszabású hadgyakorlatot kezdett szombaton az amerikai és a dél-koreai haditengerészet a Csendes-óceánon, a Koreai-félsziget közelében. Ezen három amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz – írja a távirati iroda a dél-koreai hadsereg vezérkarának tájékoztatása alapján.

A manővereket erődemonstrációnak szánják Észak-Korea elrettentésére.

A hadgyakorlaton a Nimitz, a Theodore Roosevelt és a Ronald Reagan amerikai repülőgép-hordozó vesz részt. Amerikai hadgyakorlatokon legutóbb tíz éve fordult elő, hogy egyszerre három ilyet is bevetettek. A közös hadgyakorlaton tizenegy rakétavédelmi rendszerrel felszerelt amerikai hadihajó is részt vesz, továbbá a dél-koreai haditengerészet hét hadihajója.

Észak-Korea megszállása maga lenne a rémálom
A Pentagon szerint csak szárazföldi invázióval lehet biztosan megsemmisíteni az észak-koreai nukleáris programot, de egy ilyen beavatkozás több millió ember halálát követelné néhány nap alatt.

A dél-koreai vezérkar közölte: a hadgyakorlattal meg akarják erősíteni a “kiterjesztett elrettentés” közös politikáját az észak-koreai nukleáris és rakétaprovokációkkal szemben, erősítik a két hadsereg közös hadműveleti és légi csapásmérő képességet, jelzik továbbá az erős szándékot és a határozott katonai készültséget, hogy válság esetén elsöprő erővel adjanak választ bármilyen észak-koreai provokációra.

A Koreai-félszigeten feszült a helyzet részben az észak-koreai atom- és rakétaprogram fejlesztése, másrészt az Egyesült Államok és térségbeli szövetségeseinek gyakorlatozásai miatt. Júliusban a Kim Dzsong Un vezette Észak-Korea kétszer hajtott végre kísérletet ballisztikus rakétákkal, majd augusztus végén és szeptember közepén még két rakétát indított, amelyek átrepültek Japán területe felett. Szeptember 3-án Phenjan bejelentette, hogy sikeres föld alatti robbantást hajtott végre hidrogénbombával. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa emiatt szigorította a Phenjan elleni szankciókat.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik