Tech

Vloggersulit indít a Vodafone

vloggerek szelfi selfi
vloggerek szelfi selfi

A Vodafone Magyarország Alapítvány által 2015-ben indított Digitális Iskola Program keretén belül elindul a szolgáltató VloggerSuli nevű eseménysorozata, melynek részeként minden hónapban egy másik ismert videós látogat el a résztvevő iskolák valamelyikébe.

A bevezető programban idén májusban négy hét alatt négyszer látogattak el a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolába az alapítvány dolgozói Budai Kitti vloggerrel (Már megint Kitty), hogy egy interaktív előadás-sorozaton ismertessék meg a diákokkal a vloggerkedés hátterét, és kicsit ők is átállhassanak az okostelefon másik oldalára.

Az eddigi beszámolók szerint a gyerekek nem csak hogy technikai tudásra tettek szert és belekóstolhattak a videóvágás folyamataiba is, de önbizalmuk is nőtt.

A szégyellősebbeket egyre kevésbé feszélyezte a kamera, míg az extrovertált, kommunikatív gyerekek is sokat fejlődtek K. Nagy Emese, az iskola igazgatónője szerint.

KÜTYÜ JÁR A FELADATOKÉRT

A Digitális Iskola Program második fázisában emellett a korábban kiosztott eszközök mind szélesebb körű felhasználási lehetőségeit is megmutatja a szolgáltató a tanároknak.

Az Alapítvány kidolgozott egy olyan motivációs rendszert is, mely a digitális eszközök sokoldalú használatára ösztönzi az iskolákat. A diákok különböző kvízeket töltenek ki, pályamunkákat – fényképeket, videókat – készítenek és játszanak az erre a célra fejlesztett microsite-on, az aktivitásért az iskolák pontokat kapnak, melyeket beváltva további digitális eszközökhöz juthatnak. Az eszközöket monitorozza az Alapítvány, így a visszajelzések alapján még tovább fejleszthető a rendszer.

Vodafone Digitális Iskola Program

A Digitális Iskola Program az ország 24 iskolájában mintegy 6500 gyerek oktatását és csaknem 700 pedagógus munkáját támogatja. Az első fázisban a Vodafone Magyarország Alapítvány 10 hónap alatt országszerte 1300 Vodafone Tab SpeedLTE táblagépet osztott ki, biztosította az oktatási célú használathoz szükséges havi 3 GB adatforgalmi keretet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik