Belföld

Tömegbaleset bénította meg az M43-ast

Kamionok, kisbuszok és autók hajtottak egymásnak a ködben Csanádpalotánál.

Többen megsérültek, amikor nyolc jármű összeütközött az M43-as autópálya Románia felé vezető oldalán Csanádpalota közelében a szombat reggeli ködben – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Juhász Árpád elmondta, a baleset 9 óra körül történt az M43-as autópálya 56-os kilométerszelvényében a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhely közelében.

A sűrű ködben eddig ismeretlen körülmények között egy magyar kamionba rohant hat jármű, köztük két kisbusz és egy kisteherautó. A balesetben érintett volt egy másik kamion is.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a karambolban két kamion, két mikrobusz (az egyik személyautót szállító trélert vontatott), egy kisteherautó, valamint két autó volt érintett.

A Csongrád megyei mentők közölték a Délmagyarral, hogy öt mentőautóval vonultak a helyszínre. Ők összesen hét sérültet láttak el, négy embert kellett kórházba vinni. Mindenki könnyű sérüléseket szenvedett, a makói kórház sürgősségi osztálya foglalkozik velük.

A rendőrség a sztráda érintett szakaszát lezárta, a forgalmat a csanádpalotai lehajtónál Nagylak Közúti-határátkelőhely felé terelik.

(MTI+Délmagyar; Kiemelt kép: MTI Fotó/Donka Ferenc)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik