Szeretné, ha kisgyermekéből nem szorongó, frusztrált, feszült, zárkózott, gátlásos, önbizalomhiányos, hanem kiegyensúlyozott, magabiztos és boldog fiatal, majd felnőtt válna? Hát persze, hogy szeretné! Mi is így vagyunk ezzel, ezért is látogattunk el a Pozitív Gyereknevelés Expó elnevezésű rendezvényre. Az ott elhangzott fontos gondolatokból válogattunk.
1. Szeretet feltétel nélkül
Ugye nem csak akkor szeretjük a gyerekünket, amikor egy angyal, hanem akkor is, amikor épp megőrjít minket? Nagyon fontos, hogy ezt ő is érezze, hiszen valószínűleg ekkor van ránk a legnagyobb szüksége, csak ezt nem tudja megfelelő eszközökkel a tudtunkra hozni. A legnagyobb kárt akkor okozzuk egy síró kisgyereknek, ha azt mondjuk:
Csak hisztizel, ne hisztizz!
És aztán faképnél hagyjuk. Neki pont ilyenkor lenne arra szüksége, hogy érezze: kötődik valakihez, szeretik őt.
2. Nem született gonosz
Akármilyen rossz is éppen, tételezzük fel gyerekünkről, hogy nem akar direkt ártani nekünk. Nagyon ritka, hogy a gyerek szánt szándékkal gonoszkodni akar a szülővel. Ha ad absurdum épp azt mondja,
Utállak, anya/apa!,
az sem a szülőnek szól, hanem azt jelzi, hogy épp a gyereknél valami nem kerek. Őt valami rossz hatás érte, és próbál minket is bántani — ezt mindenképp a helyén kell kezelni.
3. Lehessenek negatív érzései
Ugyanígy, ha netán azt mondja, utálja a testvérét, ne essünk kétségbe, inkább gondoljuk végig: mi vajon egész életünkben minden áldott nap imádtuk a tesónkat? Na, ugye.
4. Ne hasonlítsuk másokhoz, főleg ne a testvéréhez
Nézd meg a tesódat, ő bezzeg már kész van!
Az ilyen mondatoknál semmi nem rombolja jobban a testvérkapcsolatokat. Egyvalakihez hasonlíthatjuk a gyerekünket: a korábbi önmagához, hiszen csak ehhez képest mérhetjük a fejlődését. Fontos, hogy a gyerekeink tudják: olyanoknak szeretjük őket, amilyenek.
5. Gyúrjunk az önbizalmukra
Sok mindenre hatással van, hogy ki mennyire bízik magában. Akinek nincs önbizalma, nem mer igazi kihívásokat vállalni, és csak olyan céloknak vág neki, amiket biztosan tud teljesíteni – aztán ha netán ott sem teljesít, azt totális katasztrófának érezheti, magát pedig szerencsétlennek, butának, hülyének tartja majd. És az önbizalom hatással van arra is, hogy miként áll valaki a kudarcokhoz: ha rendben van az önbizalma, akkor sem törik össze, ha egy-egy szituációban nem jár sikerrel. A gyerek önbizalmát többek között az önállósága erősítésével, a korának megfelelő feladatok kiosztásával támogathatjuk: érezze, hogy valamit egyedül, segítség nélkül is meg tud csinálni.
6. A család: csapat
Nem árt, ha a gyerek nap mint nap azt látja, hogy a családban mindenkinek megvan a szerepe: nem anya és apa intéz mindent, hanem mindenki hozzá tud járulni a feladatok ellátásához, a problémák megoldásához, a közös sikerekhez, ezt éreznie kell a gyerekeknek is.
7. Dicsérjük! De hogyan? És mennyit?
Igen, az elismerés nagyon fontos, de ugyanennyire lényeges annak módja és mennyisége. Ne a személyét dicsérjük (Milyen okos vagy!), és ne is az eredményeit. A jó dicséret az, amiről a gyerek tudja, miért kapta és így legközelebb tudja majd használni. Az sem mindegy, mennyit méltatjuk: ha valamiért nagyon megküzdött, nagyon meg kell dicsérni, hogy érezze a dolog súlyát. Viszont ha egész nap, minden jelentéktelen dologért megdicsérjük, egy idő után nem jelent majd neki semmit.
8. A büntetés buktatói
A büntetéssel nevelés egyik hátránya, hogy a bünti után korántsem biztos, hogy azt érzi a gyerek, hogy „Oké, akkor ezt többé nem csinálom!”, hanem inkább azt, hogy
ezt legközelebb akkor csinálom, ha épp nem látja senki.
9. Dühmondóka
Kisgyerekeknél remek feszültségoldó eszköz a mondóka. Ha megtanítunk neki egy pársoros versikét, elérhetjük vele, hogy ha az óvodában felhúzza magát, akkor sem csap szét a többiek között, hanem csak elmondja azt.
10. A bábozás nem (csak) játék
Nemcsak a figyelem lekötésében, de a problémák kezelésében, feszültségek oldásában is segít a bábozás: egy, a hangunkon megszólaló plüssállatkával könnyebben bevonódunk a gyerek fantáziavilágába, és a gyerek is szívesebben meséli el egy kismackónak, hogy mondjuk aznap milyen érzéseket élt át az óvodában. Ha esténként bábbal mesélünk, fiatalkorú hallgatóságunk sokkal jobban odafigyel ránk, mintha simán csak felolvasnánk neki.
11. A játék csodái
Ha a rendrakásra parancsolgatással próbáljuk rávenni a kis lurkót, annak leggyakrabban nem lesz eredménye. Ha lelkesen megmutatjuk neki, hogyan kell rendet rakni, abból pedig az lesz, hogy mi magunk takarítunk ki helyette. Ezzel szemben, ha játékkal próbálkozunk, az fejleszti az együttműködési készséget és még eredményes is. Kezdjük egyszerű feladatokkal:
- „Rakj be három kisautót a dobozba!”
- Mindenki gyűjtsön be játékokat, és megszámoljuk, kinek mennyi lett!”
12. Meg kell ágyazni a problémamegoldásnak
Mielőtt bármilyen konfliktust meg szeretnénk oldani utódunkkal, teremtsük meg a megfelelő légkört. Ha mondjuk a szülői értekezleten felmerül, hogy gond van a gyerekkel, akkor nem úgy kezdünk neki a problémamegoldásnak, hogy amint hazaérünk, leülünk vele, és elmondjuk, milyen rosszakat mondott róla a tanár. Ha profin akarunk megoldani egy konfliktust, annak meg kell ágyazni: meg kell teremteni azt a kényelmes szituációt, amiben senki sem szorong, és úgy már neki lehet kezdeni az átbeszélésnek.
13. Aktív szerep a gyereknek
A probléma átbeszélése pedig ne leckéztetés, ne szülői monológ legyen: adjunk szerepet a gyereknek, hiszen mindenki szereti, ha nem a probléma része, hanem a megoldásé. Ne sakkbábuként irányítsuk, hanem vonjuk be, hogy ők maga is segítsen kezelni a kialakult helyzetet. Kérdezzük meg, milyen javaslata van a konfliktushelyzet feloldására! A saját ötletét szívesen fogja alkalmazni, így nemcsak az adott probléma kezelésében lehet előrelépni, de a gyermek a jövőre nézve is tudja majd alkalmazni a mintát.
14. Adjunk választási lehetőséget!
Ez a pont is az aktív szerep erősítéséről szól. Ha a gyerek csak két lehetőség közül választhat, akkor is értékelni fogja, hogy engedtük dönteni, hagytuk, hogy az övé legyen az utolsó szó. Ha például épp olyanja van, hogy nem hajlandó bemenni az óvodába, ne rángassuk be, hanem mondjuk azt neki:
„Szólj te, ha bemehetünk!”
Egy, a konferencián idézett anyuka tapasztalata szerint kisfia hasonló szituációban 30 másodpercen belül úgy döntött, hogy bemegy. Mert az ő saját döntésének érezte.
15. Átment az info?
Mielőtt nekilátunk a megoldásnak, először is mérjük fel, mekkora az a probléma, amivel szembenézünk. Képes lehet-e a gyerekünk, hogy esetleg egyedül is megoldja vagy valóban rászorul a segítségünkre? A kora mellett az is fontos tényező a döntésben, hogy először ütközik-e ilyen problémába, vagy már korábban is felmerült ez a gond. És ha úgy tűnik, végeztünk, a probléma átbeszélése után győződjünk meg arról, hogy a címzett valóban elraktározta-e a mondottakat, vagy csak végig bólogatott, hogy végre túl legyünk a beszélgetésen. Kérdezzünk vissza (Miben állapodtunk meg?), győződjünk meg arról, hogy vissza tudja mondani az elhangzottakat.
Az összeállítás többek között Vida Ágnes pszichológus, dr. Skita Erika kommunikációs hídépítő, EQ-tréner és Turáni Szabolcs kapcsolatépítész előadásainak anyagából készült.
