Rasovszky Kristóf negyedikként zárta a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, miután nyolcadik helyen ért célba a hongkongi záróviadalon. A 20 éves versenyző gyakorlatilag végig vezetett, ám a hajrában többen is megelőzték. Végül nyolcadikként ért célba a magyar úszó, aki első felnőttszezonjában három vk-futamon is győzött, összetettbeli negyedik helyéért pedig 12 ezer dollár (3,1 millió forint) a jutalma.
Szerintem ez egy remek eredmény, hiszen csak olyanok végeztek előttem, akik mind a hét állomáson elindultak, míg én kettőn nem voltam ott
– összegzett a tavaly junior-világbajnokságot és junior Európa-bajnokságot is nyerő Rasovszky, aki az idei vk-ban egyedül tudott a férfiak között háromszor is diadalmaskodni, a másik négy versenyen négy különböző győztest avattak.
Hongkongban a női versenyben Olasz Anna a 12. helyen végzett, míg összetettben nyolcadik lett. A MÚSZ-összegzés szerint jövőre újra lesz hazai verseny is: az idei magyarországi vizes vb előkészületei miatt ezúttal kimaradt a balatonfüredi állomás, ám a MÚSZ már megállapodott a nemzetközi szövetséggel (FINA), hogy jövőre a világkupa újra visszatér a Balatonra.