Belföld

Zsámboki gyilkosság – lecsukták mindkét fiatalt

Előzetes letartóztatásba kerültek a zsámboki gyilkosság gyanúsítottai  egy 24 éves fiatal, aki megölte az idős asszonyt, és egy kamaszfiú, aki megpróbálta elégetni a tettes véres ruháit, illetve – úgy tudjuk – elbujtatni a tettest.

A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsítottak előélete alapján fennáll a bűnismétlés veszélye. A gyilkosságot elkövető fiatal esetében pedig – aki a későbbiekben akár életfogytiglant is kaphat – a szökéstől, elrejtőzéstől is tartani kell. A végzést mindkét fiatal tudomásul vette, ahogy védőik is.

Mint arról már beszámoltunk, a gyanúsítottak vendégmunkásként dolgoztak Zsámbokon, és emiatt ott is laktak. A 24 éves fiatal szombat este a szállásán pálinkázott, sörözött és borozott, ráadásul valamilyen kábító hatású anyagot is fogyasztott, majd elindul. Az áldozat házába az ablakon keresztül mászott be, ezután rátámadt az ágyban fekvő 88 éves asszonyra, egy vascsővel bántalmazta őt. Az idős nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Fotó: police.hu

A kora reggeli órákban elmondta a munkatársainak – így az ügy másik gyanúsítottjának – , hogy mit tett. A tinédzser ezután fogta barátja szennyezett ruháját, cipőjét, és a kályhába tette, hogy elégesse. De nem volt nála nála öngyújtó, így végül nem tudta megsemmisíteni azt. Illetve a 24.hu úgy tudja, a fiú megpróbálta elbújtatni cinkosát

Ajánlott videó

Olvasói sztorik