Tudomány

Eddig biztatóan alakul a hatalmas kínai távcső próbaüzeme

Kína tavaly szeptemberben fejezte be a világ legnagyobb egytányéros rádiótávcsövének építését, melynek segítségével többek közt az idegen civilizációk nyomait is kutathatják. A közelmúltban ismertették a teleszkóp első eredményeit.

A China Daily szerint a Five-hundred-meter Aperture Spherical Radio Telescope (FAST) eddigi próbaüzeme alatt már több potenciális pulzárt is felfedezett. Ez volt az első alkalom, amikor egy kínai kutatók által fejlesztett távcső függetlenül azonosított efféle objektumokat.

A pulzárok olyan neutroncsillagok, melyek hatalmas sebességgel forognak. A most megtalált objektumok közül kettő, a J1859-01 és a J1931-01, 16000, illetve 4100 fényévre fekszenek a Földtől, és 1,83, valamint 0,59 másodperc alatt perdülnek meg saját tengelyük körül.

Li Di, a Kínai Nemzeti Csillagászati ​​Obszervatóriumok (NAOC) rádiócsillagászati osztályának vezetője szerint a FAST augusztus 22-én és 25-én, a déli galaktikus sík vizsgálata közben fedezte fel az objektumokat. Az azonosított égitestek létezését később az ausztrál Parkes rádióteleszkóp is alátámasztotta.

Li hozzátette, a FAST eddig több tucat ígéretes pulzárjelöltet is kimutatott, ezek közül hatot már nemzetközi szervezetek is igazoltak.

Peng Bo, a távcső igazgatóhelyettese úgy véli, a FAST-hoz hasonlóan nagy és bonyolult rádióteleszkópoknak általában 3-5 évnyi próbaüzemre van szüksége.

Éppen ezért biztató, hogy már egy év után ilyen eredményeket sikerült elérni.

Az óriási távcsőt egy természetesen széles és mély karsztba telepítették a dél-kínai Kujcsou tartományban. Az építkezés tavaly szeptemberben fejeződött be, a munkálatok miatt több ezer helyi lakost kellett kitelepíteni.

Az 500 méter széles eszközzel a szakértők képesek kimutatni a hidrogén nyomát a Tejútrendszerben és más galaxisokban. A kutatók szerint a FAST rengeteg pulzárt fog azonosítani, ráadásul a gravitációs hullámok mérésében is segíthet. Nem lehetetlen, hogy a szerkezet egy nap idegen civilizációk kommunikációs jeleit is érzékeli majd.

Bár a távcső tesztje eddig biztatóan alakul, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a projekt nem teljesen zökkenőmentes. Egyes források szerint komoly problémát okoz az, hogy megfelelő szakembert találjanak a FAST élére.

(Kiemelt képünkön egy pulzár látható, forrás: NASA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik