Tömegverekedés tört ki vasárnap délután Kiskunhalason. A gyanú szerint nyolcan estek egymásnak egy presszónál, miután megjelent a gyanúsított és három ismerőse. A társaság valószínűleg egy korábbi sérelem miatt keveredett szóváltásba egy 44 éves férfival és ugyancsak háromfős kíséretével.
![Tömegverekedés és életveszélyes késelés Kiskunhalason 1](http://24.hu/app/uploads/2017/10/keseles-kiskunlachazan-e1506932542918.jpg)
A rendőrök négy embert garázdaság gyanúja miatt hallgattak ki, a késelőt pedig életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért. Előbbi verekedők szabadlábon védekezhetnek, R. Ferenc viszont őrizetbe került és kezdeményezték előzetes letartóztatását.