Verrasztó Dávid és Evelyn a kávé szerelmese. Hogy mennyire, azt Dávid azzal bizonyította, hogy tavaly, míg nem kellett rákapcsolnia a budapesti világbajnokság miatt az edzésekre, három hónapon keresztül dolgozott egy Váci úti kávézóban, heti kétszer állt a pultban és baristáskodott. Úgy látszik a két tevékenység megfér egymás mellett, mert vb-n élete úszásával ezüstöt nyert 400 méteres vegyesúszásban.
Nagyon feldobtak azok a szerdák és szombatok, amikor edzés után beálltam a pultba
– nyilatkozta Dávid a Forbes magazinban.
Úgy látszik a világ egyik, ha nem a legeredményesebb úszó testvérpárja annyira ráérzett a kávé ízére, hogy üzletet, az úszás után remek tevékenységet, megélhetést is lát benne, ezért október közepén saját kávézót nyitnak a sétáló Baross utcában. A beruházáshoz nagyjából 15 millió forint kellett.
Így a harminchoz közeledve úgy éreztük, foglalkoznunk kell mással is az úszáson kívül. A kávét pedig mindketten szeretjük
– fogalmazott Dávid, aki inkább a tejes kávékat issza, míg Evelyn egyre inkább a rövidebb kávék felé fordul. Dávid szakácsként végzett, így nem lehet csodálkozni azon, hogy a Kálvin téri, egyedi kialakítású üzletben – kifordítják a pultot, vele a kávégépeket is, így a vendégek a kávékészítés minden mozzanatát láthatják – reggeli, sőt, egész napos reggeliztetés is lesz.