Tudomány

Molekuláris fúrók forradalmasíthatják a rákgyógyászatot

Kutatók egy csoportja UV-sugárzás segítségével hajtott meg molekuláris gépeket, hogy lyukakat fúrjanak sejtek membránjaiba. A kísérlet segíthet új terápiák kidolgozásában.

A Rice, a Durham és az Észak-Karolinai Egyetem munkatársai UV-sugárzással hajtottak meg molekuláris eszközöket. A nanoszerkezetek 2-3 millió rotáció per másodperces forgási sebességre gyorsultak. Az apró rotorokkal sejthártyákat fúrtak át.

A szakértők az egyik 2016-os kémiai Nobel-díj győztes, Bernard Feringa nanomotorjait vették alapul. Az újonnan kialakított szerkezetek olyan atomláncok, melyek energia hatására egy irányba forognak. A kutatócsapat korábban dolgozott már hasonló motorok létrehozásán.

James Tour, a Rice Egyetem szakértője és a tanulmány társszerzője szerint már korábban is úgy vélték, hogy van esély a nanoeszközök összecsatolására és sejtmembránra irányítására.

A motorok segítségével a kutatók képesek alagutat kialakítani a kettős lipid rétegben, melyen keresztül gyógyszereket és egyéb anyagokat juttathatnak a sejtbe. A módszert többek közt a rákgyógyításban is alkalmazhatják majd.

A szerkezetek rendkívül parányiak: az emberi hajszál átmérője ötvenezerszerese az eszközökének. A teszt előtt a szakértők tíz különböző nanogépet készítettek el, többek közt lyukfúró és festékanyagot hordozó eszközöket is.

A kutatók a vizsgálatban élő sejteket, például emberi prosztatarák-sejteket használtak. A kísérletben a molekulák nagyjából egy perc alatt fúrták át magukat a membránokon. Tour úgy véli, nem valószínű, hogy a sejtek ellenállást tudnának kialakítani a beavatkozással szemben.

A nanoeszközök egyik különlegessége, hogy UV-sugárzás nélkül is képesek rátapadni az adott sejtekre, anélkül, hogy aktiválnák magukat. Az energia hatására aztán pillanatok alatt áttörik magukat a sejthártyán. A szakértők úgy gondolják, hogy a rendszereket egyéb módon, például rádiófrekvenciákkal is bekapcsolhatnák, megkönnyítve az alkalmazásukat.

A csapat már megkezdte az élő szervezetekben folytatott tesztek előkészítését. Tour bízik benne, hogy a mikroorganizmusokon és kisebb halakon végzett kísérleteken hamar átesnek, és rágcsálókban is megfigyelhetik a nanomotorok működését.

(Rice University)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik