Tudomány

3D nyomtatóval készített csigolyákat ültettek egy nő nyakába

Forradalmi műtétet hajtottak végre egy kínai kórházban. A szakértők előbb eltávolítottak hat csigolyát egy páciens gerincéből, majd 3D nyomtatóval létrehozott titánprotéziseket ültettek a helyükre.

A kínai People’s Daily Online számolt be arról, hogy a Hsziao Venként emlegetett 28 éves nőt idén májusban diagnosztizálták kondroszarkómával. A porcokat támadó rákos betegség alapvetően ritka, a csontokat érintő daganatok közt viszont meglehetősen gyakorinak számít. A rendellenesség bármilyen életkorban kialakulhat, és sem a kemoterápiára, sem a sugárkezelésre nem érzékeny.

A kondroszarkómát általában a comb- vagy medencecsontnál fedezik fel, Hsziao Venkénél azonban a betegség a hét nyakcsigolyájából hatnál jelentkezett. A nő állapota folyamatosan romlott, idővel képtelen volt alapvető mozdulatokat elvégezni a karjaival.

Hsziao Csianru, a Sanghaji Csangcseng Kórház neves gerincsebésze arra jutott, csak egy újító eljárással tud segíteni a páciensen.

A szakértő úgy döntött, eltávolítja a nő rákos csigolyáit, majd implantátumokkal helyettesíti azokat.

Az orvosok korábban megállapították, hogy Hsziao Vent hagyományos módszerekkel nem lehet kezelni. Mivel a nő állapota folyamatosan romlott, azonnali lépésre volt szükség.

Csianru kollégáival három hét alatt készítette el a mesterséges csontokat. Az implantátumokat titánötvözetből, speciális 3D nyomtatóval hozták létre. Az új csigolyák megtervezéséhez előbb a nő gerincének felső részéről készítettek egy életnagyságú modellt.

A páciens végül júliusban esett át a beavatkozáson, a szakértők szerint Hsziao Ven most lassan lábadozik. A műtétnek köszönhetően már képes felállni és sétálni, igaz, még mindig nem tudja normálisan mozgatni a nyakát.

Nem ez volt az első alkalom, amikor 3D nyomtatott implantátumokat használtak egy operáció során. 2016-ban, illetve idén májusban is mesterség csigolyákat ültettek be egy-egy páciensbe. Az új beavatkozás azonban minden eddiginél kiterjedtebb módon alkalmazta a technológiát.

(IFLScience)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik