Gazdaság

Tömegével zárnak be a magyar vidék bankjai

takarekszovetkezet(210x140).jpg (Array)
takarekszovetkezet(210x140).jpg (Array)

Éveken keresztül hallgathattuk, hogy a takarékok a „vidék bankjai”; a szektor óriási előnye, hogy az ügyfelek közelébe viszi a banki szolgáltatásokat. Ehhez képest tömegével zárnak be a takarékszövetkezetek, holott az állam 136 milliárd forinttal “kistafírozta” a szektort – írta az Én Pénzem.

A bankok változatos elnevezésekkel próbálják a hálózati szűkítések jelentőségét csökkenteni. Tipikus, hogy a fiókbezárást összevonásnak nevezik, írta a lap.

A Savaria szeptember 18-ától már nem nyit ki Gencsapátiban, Sorkifaludon, Vönöckön, Káldon és Hegyfaluban. Szeptember 19-ével a Boldva és Vidéke miskolci és sajókeresztúri jelenlétét csökkenti. A Szerencs és Környéke ugyanekkor csuk be öt fiókot. A Bükkalja Cserépváraljáról vonul ki.

Az Azúr takarék 2017. szeptember 30-tól zárja be Aszaló, Bodroghalom, Erdőbénye, Telkibánya, Tiszakarád, Zemplénagárd kirendeltségeit. Ugyanezen a napon csukja be a Centrál Takarék Szokolya, Őrhalom, Szügy, Hont, Patak, Dejtár, Endrefalva, Nagylóc, Varsány és Rimóc helyiségekben levő elérhetőségeit. A Szabolcs is ekkortól szünteti meg egységeit Gyulaházán, Papon és Tuzsérben. Az itt számlával rendelkezőket – mint ez másutt is általános – más településekre (Nyírmada, Ajak és Záhony) irányítják át.

A Kisalföld Takarék Szövetkezet arról értesített ügyfeleit, hogy szeptember 30-tól Győrasszonyfa, Nyalka, Mórichida, Malomsok, valamint Felpéc helyiségekben levő betétgyűjtő pénztáraiban megszűnik az ügyfélkiszolgálás. A Hajdú Pocsárról, Esztárról és Kismarjából távozik, írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik