Közélet

Gorka Sebestyén távozik a Fehér Házból

Otthagyja amerikai elnöki tanácsadói posztját Gorka Sebestyén. A hírről először a The Federalist jobboldali, konzervatív hírportál közölte, ugyanis a birtokukba jutott Gorka felmondó levele. A magyar szülők gyermekeként Nagy-Britanniában született nemzetbiztonsági tanácsadó Donald Trumpnak szóló levelében azt írta, hogy

az utóbbi idők eseményeit tekintve úgy látom, hogy a Fehér Házban jelenleg fogyatkozik a MAGA ígéreteit támogató hang, ezért úgy látom a legjobbnak, tisztelt elnök úr, hogy ezentúl kívülről támogatom az ön munkáját

A Make America Great Again (MAGA), vagyis a “Tegyük ismét naggyá Amerikát!” Trump elnöki kampányának jelszava volt. A The Federalist szerint Gorka levelében arról is írt, hogy elégedetlen a Trump-kabinet külpolitikájával.

Sajnos azokat az embereket, az elnök úron kívül, akik a leginkább megtestesítették és képviselték a MAGA-elveit, az elmúlt hónapokban szisztematikusan eltávolították a Fehér Házból, rendszeresen ellentmondtak nekik a Házon belül, illetve megfúrták a munkájukat. Ez különösen akkor vált nyilvánvalóvá számomra, amikor elolvastam az Afganisztánról szóló legutóbbi beszédét.

Az említett beszédben Donald Trump lózungokat puffogtatott, a konkrét adatok közlése helyett annak fontosságát emelte ki, hogy az Egyesült Államok nem nemzetépítésért, hanem a terroristák ellen harcol más országokban, az afganisztáni tálibok elleni küzdelemben a környező államoknak, így Pakisztánnak és Indiának is részt kell vennie.

Gorka szerint:

A tény, hogy a szöveg írói, és azok akik, rábólintottak, eltávolítottak belőle minden, a radikális iszlámra vagy az iszlamista terrorizmusra utaló részt, arra utal, hogy elveszett az elnöki kampány egyik fontos eleme.

Az értesülést a Fehér Ház is megerősítette. A közleményben az szerepel, hogy Gorka nem mondott fel, így valószínűsíthető a kirúgás vagy a közös megegyezéssel való távozás. Mindenesetre Gorka távozása egyáltalán nem volt váratlan. Már tavasszal is rebesgették a kirúgását, akkor ugyanis egyrészt nem ment át a nemzetbiztonsági vizsgálaton, másrészt pedig személye egyre több konfliktust okozott. Végül maradt, ám miután a fehér házi szövetségeseit, előbb a mindössze tíz napig szolgált Anthony Scaramucci szóvivőt, aztán a Breitbart szélsőjobboldali portáltól érkezett stratégiai főtanácsadót, Steve Bannont is kirúgták, várható volt, hogy Gorka lesz a következő.

Gorka politikai karrierje annak idején Magyarországról indult, az Antall-kormány idején a hadügyminisztériumban szolgált, később pedig Orbán Viktor tanácsadója lett. A tanácsadóra és az amerikai nemzetbiztonsági hivatalnál dolgozó feleségére mindig is úgy tekintettek, hogy került a középpontba Trump politikájában az iszlamista terror. Gorka hevesen védte az amerikai elnök több muszlim államra vonatkozó beutazási tilalmát, mert szerinte az iszlám vallás a dzsihadista veszély fő eleme.

A The Hill felemlegeti azt is, hogy Gorkát többször bírálták amiatt, hogy a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportokkal barátkozik. Különösen akkor került a kritikák kereszttüzébe, amikor Trump beiktatásán a bocskaijára kitűzte Horthy Miklós kormányzó elit támogatóinak egykori jelképét, a Vitézi Rendet. Az amerikai lapok ezt úgy értelmezték, hogy mivel Horthy kollaborált a nácikkal, így Gorka tulajdonképpen egy náci szimbólumot viselt.

(The Federalist, Reuters, The Hill, kép: Europress/Cheriss May/NurPhoto)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik