Ralph Milliken, a tanulmány vezető szerzője szerint a tudósok korábban úgy hitték, hogy az égitest csontszáraz. Napjainkra azonban sikerült bebizonyítani, hogy egészen más a helyzet: az objektum sokkal inkább Föld-szerű, már ami a vizet és az egyéb illékony anyagokat jelenti.
A korábbi vizsgálatokban az Apollo 15-tel és 17-tel hazahozott mintákat elemezték – az űrhajók 1971-ben illetve 1972-ben szállítottak asztronautákat a Holdra. 2008-ban egy kutatócsapat víznyomokra bukkant az égitestről származó obszidiánban, 2009-ben pedig a NASA LCROSS becsapódó szondája az objektum déli pólusán azonosított vízjég-törmeléket.
A Rhode Islandi Egyetem munkatársai most azt vizsgálták, mennyi víz lehet a Hold felszíne alatt. A csapat ehhez az obszidiánlerakódásokat, az ősi Hold vulkáni aktivitásának jeleit elemezte.
A Holdon már egy kevés víz is elég lehetett a nagy méretű obszidiánlerakódások létrejöttéhez. Amikor a láva igen gyorsan, például vízzel való találkozás miatt hűl le, nem kristályosodik, hanem üvegszerű szerkezetet vesz fel – így jön létre az obszidián.
Az új elemzésben nem az Apollo-küldetések mintáit, hanem az indiai Csandrajáan–1 szonda adatait használták fel. A szakértők azt vizsgálták, hogy miként verődik vissza a fény az égitestről, ezzel következtettek arra, hogy milyen anyagok borítják a felszínt.
Milliken szerint az életet adó anyag főként hidroxid formájában lehet jelen.
Egyelőre nem tudni, hogy a helyi víz égitestek becsapódásával került-e a felszín alá, vagy eleve ott volt. Az mindenesetre biztos, hogy a kutatással kimutatott víz sokkal könnyebben kinyerhető, mint a sarkoknál található fagyott anyag.
Bármi, ami segíthet a jövő holdkutatóinak annak elkerülésében, hogy sok vizet vigyenek magukkal otthonról, nagy előrelépés, az eredményeink pedig új alternatívát vetnek fel
– mondta Shuai Li, a tanulmány társszerzője.
Az új felfedezés segíthet a kutatóknak a Hold kialakulásának és struktúrájának alaposabb megértésében. Az eredmények ráadásul a jövő holdmisszióinak megtervezésekor is fontosak lehetnek.
