Kultúra

Óriási magyar siker a 25. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián

diakok-fiatalok(210x140)(1).jpg (diákok, )
diakok-fiatalok(210x140)(1).jpg (diákok, )

Schultz Nóra, a budapesti Radnóti Gimnázium végzőse aranyérmet nyert a 25. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpán Rotterdamban. Felkészítő tanára Takács Márta, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorlógimnázium magyar–filozófia szakos tanára volt, akinek szakmai vezetésével az utóbbi öt évben sorra nyerjük a filozófiai diákolimpiákat.

Schulz Nóra, a filozófiai diákolimpia aranyérmese. Fotó: Geza Talaber.
Schultz Nóra, a 25. filozófiai diákolimpia aranyérmese. Fotó: Geza Talaber.

Schultz Nóra a 24.hu-nak elmondta, a Cambridge-i egyetemre készül, komplex társadalomtudományi képzésre iratkozik be idén októbertől. 

Azt mondta, brit diákhitelt vesz föl a tandíjra, amely nagyjából 9000 font és fedezi a teljes tandíját Cambridge-ben. A brit egyetem pedig a megélhetési költségekre fog támogatást adni, 3000 fontot, vissza nem térítendő támogatás formájában.

A feladat: esszéírás idegen nyelven

Az idén 45 ország 95 diákja vett részt a versenyen. A csapatot Pató Attila, a Magyar Filozófiai Társaság elnökségi tagja vezette. A szegedi Kiss Lóránt (tanára: Farkas Zoltán) dicsérő oklevelet kapott.

A diákolimpián a résztvevőknek négy idézet közül kell választaniuk egyet, amely alapján önálló esszét írnak a verseny négy hivatalos nyelvének (angol, francia, német, spanyol) egyikén. Az idén Spinoza, Herbert Marcuse, Martha Nussbaum és a japán Imamicsi Tomonobu volt terítéken. Nóra Marcuse Represszív tolerancia című írásából vett idézetet választotta, értelmezésében a leegyszerűsített narratívák olyan látszatcselekvések, amelyek elveszik a teret a valódi változástól.

A kijutó két diákot minden évben az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny legjobbjai közül választja ki a Magyar Filozófiai Társaság által felkért zsűri. Miközben a diákolimpiai helyezés külföldön sok kaput megnyit, addig az itthoni felvételinél semmilyen előnyt nem jelent.

Megszűnt a filozófia oktatás

A filozófia oktatása a kormány “oktatási reformjának” köszönhetően gyakorlatilag megszűnt a hazai középiskolákban. Bár az új kerettanterv szerint a 11. osztályban kötelezően megjelenik az etika, a 12. osztályban pedig az életvitel, a mindennapos testneveléssel együtt annyira megnőttek az óraszámok, hogy a filozófia választható tárgyként a legtöbb iskolából kiszorult. A Fazekasban a tizenkettedikesek még órarend szerint tanulnak filozófiát, illetve néhány iskolában elszórtan – például a Városmajori Gimnáziumban – délutáni fakultáción foglalkoznak filozófiával.

Ennek ellenére az utóbbi években sorra nyerjük az érmeket filozófiából. A magyarok sikerszériája 2013-ban Palasik Róbert aranyérmével indult, majd Merker Iván 2014-ben ezüstöt, 2015-ben pedig aranyat nyert. Mindegyikük tanára Takács Márta, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorlógimnázium magyar–filozófia szakos tanára volt. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ő elhivatottságának köszönhető a kiemelkedő nemzetközi sikerszéria.

Merker Iván (Array)
Óriási magyar siker a 23. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián
Merker Iván, a Fazekas gimnázium diákja aranyérmet kapott egy nemzetközi filozófiai diákolimpián. Tavaly is indult, akkor második lett.

A cikk forrása: Orosz Ildikó blogja

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik