Belföld

Zacskóba kötötte a kiscicákat és a szelektív kukába dobta

Pénzbüntetésre ítéltek egy asszonyt Szolnokon, miután júniusban nejlonzacskóba zárt öt kiscicát és kidobta őket a szelektív hulladékgyűjtőbe. Ötrendbeli állatkínzás vétségében találták bűnösnek az egyébként büntetlen előéletű nőt, akinek az elsőfokú döntés szerint 280 ezer forintot kell fizetnie.

A vádlott június 14-én délután Jászberény, Bem utca és Korcsolya utca kereszteződésében tette ki a néhány hetes kölyköket. A zacskót bekötötte, így rakta őket a kukába. A Szolnoki Törvényszék ítélete szerint a kiscicák saját erejükből nem tudtak volna kiszabadulni és néhány percen belül elpusztulnak. Szerencsére azonban egy járókelő látta mit csinál a nő, kivette a nejlont a kukából és kibontotta, így a kölyköknek nem esett bajuk.

A bíróság tájékoztatása szerint az asszony

azt mondta, hogy túl nagy volt a macskaszaporulat, és mivel nem tudta elajándékozni a kiscicákat, gondoskodni pedig nem akart róluk,  beletette őket egy nejlonzacskóba, kivitte a zacskót a szelektív hulladékgyűjtőhöz és beledobta. A tárgyaláson kijelentette: rossz döntést hozott, nem gondolta, hogy ezzel ekkora bűnt követ el, de azóta nagyon megbánta a tettét.

Ugyanakkor fellebbezett a döntés ellen, enyhébb büntetés kiszabását kérte ügyvédjével. Az ügyész sem elégedett az elsőfokú ítélettel, ő súlyosbítást akar.

Állatkínzás

A hatályos jogszabályok szerint aki gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, vagy gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, az állatkínzás bűncselekményét követi el.

Május végén egyébként egy fiatal  letöltendő börtönbüntetést kapott állatkínzásért. A Pápa környékén élő 20 éves fiú két év börtönre ítélték jogerősen, mert bántalmazta a kutyáját, egész pontosan megvágta a nyakát, mert zavarta az ugatása. A deteki állatkínzásként ismert ügy vádlottjai azonban nem kerültek rács mögé. A bíróság június közepén hirdetett ítéletet, a kamaszfiú – a deteki alpolgármester fiát – 6 hónap, míg társa  5 hóna szabadságvesztést kapott. Mindkét fiú büntetését felfüggesztették egy évre. A bíróság mindkét vádlott mellé pártfogó felügyeletét rendelte el és külön magatartási szabályként előírta, hogy csoportos foglalkozásokon vegyenek részt, illetve el kell olvasniuk Csáth Géza Anyagyilkosság című novelláját és a könyv alapján készült Witman fiúk című filmet, amelyekből fogalmazást kell írniuk.

Időközben vádat emeltek Fülöp kínzói ellen is. Ha az ügyészen múlik, a nagycserkeszi házaspár, akik elképesztő körülmények között tartották kutyájukat, letöltendőt kapnak. Fülöp életéért két hónapig kitartóan küzdöttek, ám  június elején elpusztult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik