Belföld

Spájzba zárva élt a kislány, hat évet kaptak a kislétai horrorszülők

Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette – ebben találták bűnösnek a kislétai párt, akik hónapokon át gyötörték, éheztették és házuk kamrájába zárták 11 éves kislányukat. A Nyíregyházi Járásbíróság hat-hat év börtönbüntetésre ítélte őket, illetve megszüntette szülői felügyeleti jogukat.

A vádlottak élettársi kapcsolatban éltek Kislétán öt kiskorú gyermekükkel együtt. 2014. márciusában kérték, hogy az akkor 11 éves kislányuk magántanulóként fejezhesse be a tanévet. A bíróság megállapította:

a szülők nem adtak eleget enni a gyereknek, a kislány éhezett. A szülők arra hivatkozva, hogy bepisil és testvérei elől megeszi az ennivalót, 2014 októberétől bezárták a spájzba. A fűtetlen, világítás nélküli, bútorozatlan helyiség magasan lévő ablakán az üveg ki volt törve, az ajtóról belül hiányzott a kilincs, kívülről lehetett csak retesszel bezárni. A spájz ajtaját függönnyel takarták le, a küszöbnél a rést, – hogy ne érezzék a vizeletszagot odakint – betömték. Bent nem volt más, csak egy koszos matrac és egy bili. A felgyűlt ürüléket a kislány kénytelen volt az ablakon kiönteni. .

Fotó: police.hu

A rossz állapotban lévő, lesoványodott kislány 2015. április 4-én a szemközti szomszédtól a spájz ablakán keresztül többször kért és kapott vizet, valamint cukrot. Április 13-án  szintén kikiabált az utcára, mert szomjas volt. Egy gyalogos férfi meghallotta a könyörgését, és az egyik szomszéddal értesítették a rendőrséget.

kislétai szülők
Fotó: police.hu

A vádlottak magatartásának a kislány többi kiskorú testvérére is szemtanúja volt, akiknek egészséges erkölcsi fejlődését a szülők veszélyeztették. A bíróság az ítélet kihirdetésével egyidejűleg elrendelte mindkét vádlott előzetes letartóztatását.

– áll a Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatásában.

Az ítélet nem jogerős, mert a szülők és védőjük fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik