Média

Sebestyén Balázs ellen döntött a bíróság, nevet kell váltania a Reggeli Show-nak

A Fővárosi Törvényszék nemrég született végzésében helyt ad a Class FM tulajdonosának, Michael McNutt kérelmének, és eltiltja Sebestyén Balázst és a többi alperest a Reggeli Show elnevezés és a kapcsolódó logó használatától. Mindez azt jelenti, hogy a népszerű reggeli műsor névváltásra kényszerülhet. Fellebbezni ugyan lehet, de a végzés már így is azonnal végrehajtandó.

A 24.hu, bírósági dokumentummal is alátámasztott értesülése szerint egyelőre nem használhatja tovább a Reggeli Show elnevezést Sebestyén Balázs, az Andy Vajna tulajdonában lévő Rádió 1 reggeli rádióműsorának gyártója. A Fővárosi Törvényszék ugyanis, fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtandó, június 27-én született ideiglenes intézkedéssel eltiltotta Sebestyén Balázst, továbbá az általa képviselt Sharmapa Kft. műsorgyártó céget, és a perbe bevont további alpereseket (Phova Kft., FeQSoft Informatikai és Marketing Kft.), hogy a Reggeli Show elnevezést használják, akár szóban, illetve egybe vagy külön, illetve kis vagy nagy betűkkel írva. A bíróság arról is rendelkezett, hogy a Facebookon Sebestyén Balázs hivatalos oldalán, valamint a reggelishow.eu aloldalain, illetőleg az instagram.com/radio1reggelishow aloldalán, továbbá ugyanezen felületeken a morningshow morningshow.eu, illetőleg a Reggeli Show – „a Morning Show Sztárjaival” jelmondatot, valamint a sárga színű mosolygó fülhallgatós napocska ábrát ne használja.

Hiába fellebbeznek, az ideiglenes intézkedés azonnal végrehajtandó

Mivel a fenti rendelkezések fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen (tehát azonnal) végrehajthatók, Sebestyén Balázsék hiába nyújtanak be fellebbezést az erre rendelkezésre álló kéthetes határidőben, a Reggeli Show nevet a végzés kézhez vételét követően ebben az esetben sem használhatják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az akár évekre elhúzódó védjegyhasználati perben egy esetleges győzelmüket követően mégse térhetnének vissza a név használatára, vagy akár azután, ha az ideiglenes intézkedés elleni fellebbezésüknek végül a bíróság helyt ad.

Morning Show versus Reggeli Show

Az ideiglenes intézkedést Michael McNutt, a Class FM tulajdonosa által indított perrel összefüggésben rendelte el a Fővárosi Törvényszék. A McNutt érdekeltségében lévő Sláger Rádió Értékesítési Kft. a jogosultja a 2015. október 16-án lajstromszámon nyilvántartásba vett, sárga fejhallgatós mosolygó napocska ábráját oltalmazó Morning Show színes ábrás védjegynek, valamint a Morning Show szóösszetételnek. A felperes 2016. december 15. óta jogosultja a fenti védjegyeknek, a korábbi védjegyjogosult Hanzel Henrik István (Sebestyén Balázs egykori barátja) volt.

A felperes szerint a Reggeli Show készítői védjegybitorlást követnek el akkor, amikor a Morning Show elnevezés tükörfordítását használják a műsor megjelölésekor, sérelmezték továbbá, hogy a Morning Show logó több elemében hasonlóságot mutat a Reggeli Show logójával. Ez McNutt cége szerint megtévesztheti a rádióhallgatókat, hiszen a Class FM-en jelenleg is jelentkezik a Morning Show Pataki Zitával, Stohl Andrással és Janklovics Péterrel. A felperes azt is sérelmezte, hogy a Rádió 1-en hallható Reggeli Show-t azzal a szöveggel reklámozzák, hogy a „Morning Show sztárjaival” készül, holott a valóságban legfeljebb a „Morning Show korábbi sztárjaival” kifejezés lenne helyénvaló.

Az ideiglenes intézkedést a bíróság egyebek mellett azért hozta, mert a bíróság szerint fennáll a veszélye annak, hogy a védjegybitorlási ügyben indított per alatt a védjegybitorlással esetlegesen okozott károk növekedhetnek, hiszen a per évekre is elhúzódhat.

Vajna fizetni is kész lett volna a névért

A per dokumentumainak további érdekessége, hogy kiderül belőle, hogy az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő Rádió Plus Kft. – állítólag Sebestyén Balázsék tudtával – ajánlatot tett McNutt cégének a Morning Show védjegy megvásárlására. Ez a felperes szerint alátámasztja, hogy a védjegyeinek értéke van, máskülönben miért akarta volna megvenni a Vajna-cég.

A bíróság egyébként azt is figyelembe vette, hogy a felperesi védjeggyel ellátott Morning Show elnevezésű rádióműsor az Advenio Zrt. által működtetett Class FM-n újraindult. Ez ugyanis azzal jár, hogy a felperesnek nem csupán már a védjegyét, de a védjegy megjelöléssel folytatott gazdasági tevékenységét is hátrányosan befolyásolja az alperesi valószínűsített jogsértés, mely az újraindult rádióműsor piacra lépési esélyeit rontja.

Az ügy előzménye, hogy Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani a Class FM analóg frekvenciájának lekapcsolását megelőzően viharos körülmények között távozott a Class FM-től, ahol előzőleg Morning Show címmel vezettek műsort. Távozásukat követően Reggeli Show néven indítottak műsort a Rádió 1-en.

Az ügyben sms-ben és e-mailben reakcióért kerestük Sebestyén Balázst, de jelenleg zajlik a Reggeli Show élő adása. Ha később választ kapunk a műsorvezetőtől, mit gondolnak a végzésről, illetve be fogják-e tartani és megváltoztatják-e a nevet, illetve a logót, arról természetesen beszámolunk. Keressük az ügyben a Rádió 1-et is. Addig is figyelmükbe ajánlunk egy korábbi interjút a Class FM tulajdonosával, Michael McNuttal, illetve Sebestyén Balázs korábbi nyilatkozatát az akkor megindult perről:

Megértem, hogy McNutt nem tud belenyugodni, hogy elvesztették az analóg frekvenciájukat, de unalmas, hogy mindig a mi nyakunkon próbál felkapaszkodni! Szórakoztat, hogy éppen ő beszél védjegylopásról, akit simliskedései miatt öt évre eltiltottak a cégvezetéstől Magyarországon, ráadásul pontosan tudjuk, hogyan jutottak hozzá a régi nevünkhöz. A védjegyhivatal eldönti, kinek van igaza! McNuttnak üzenem, hogy hazudozás helyett inkább utalja el a stáb utolsó fizetését, amit a mai napig elegáns módon elfelejtett megtenni.

FRISSÍTÉS (2017.07.06.:) Egy nappal később megszólalt a Rádió 1 és Sebestyén Balázs is az ügyben.  Közölték, jogászaik közösen keresik a megoldást, a Reggeli Show műsor mindenképp folytatódni fog, és teljesen mindegy, mi lesz a név. Azt is jelzik, hogy fellebbezést nyújtanak be, de arról nem tesznek említést, hogy a végzés fellebbezésre tekintet nélkül azonnal végrehajtandó.

Sebestyén Balázs hiába fellebbez a Reggeli Show miatt
A Rádió 1 és Sebestyén Balázs közlése alapján jogászaik együtt keresik a megoldást, mitévők legyenek most. Az azonnal végrehajtandó tiltó végzés ellenére egyelőre használják a Reggeli Show nevet.

A Reggeli Show kapcsán egyébként egy másik jogvita is folyamatban van. Kormányközeli üzletemberek vitatkoznak egymással arról, ki árulhatja a Rádió 1 Pécs esetében a Reggeli Show reklámidejét.

Durvul a vita, ki árulhatja a Reggeli Show reklámjait
Feloldhatatlannak tűnő ellentétek vannak a Tombor András és Krskó Tibor féle RSH, valamint a Rádió 1 Pécs és az Andy Vajna féle Rádió 1 között a Reggeli Show reklámideje kapcsán. Egymást cáfolgatják.
autórádió
Az állami Petőfi legyőzte az állami Kossuth Rádiót
A legújabb rádiós közönségmérési adatok alapján a Petőfi és a Kossuth után a Rádió 1 következik a teljes felnőtt lakosság körében országosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik