Pénzügy

Eldőlt: eltűnik a Quaestor bankja

A Quaestor Bank története során voltaképpen egyetlen pillanatig sem működött olyan bankként, a vállalatcsoport finanszírozását megolajozó pénzügyi szolgáltatóként, mint amilyennek a Quaestor-csoport vezetése megálmodta. Ez látványos kudarc, ahogyan az a Matolcsy György vezette jegybanknak is. Az MNB 2014 végén adott engedélyt a Quaestornak, hogy megvegye a hitelintézetet a szektorból kivonuló francia Crédit Agricole-tól (az itteni leánybank neve Credigen Bank volt). A hitelintézet 2015 februárjában vette fel a Quaestor nevet, a következő hónapban aztán eldőlt az első dominó Tarsoly Csaba Quaestor-vezér birodalmában.

Most pedig épp a Matolcsy-féle jegybank mondta ki a Quaestor Bank végítéletét. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis – még március végén – visszavonta a hitelintézet tevékenységi engedélyét – derül ki egy hivatalos közleményből.

Ezzel pedig beigazolódtak a 24.hu pár héttel korábbi információi. Akkor megírtuk: a bank ötödik értékesítési kísérlete is kudarcba fulladt, és könnyen lehet, hogy visszaadják a működési engedélyt.

Így lett. Miután a jegybank visszavonta az engedélyt, elindult a végelszámolás, voltaképpen a bezárási folyamat. Végelszámolónak a Pénzügyi Stabilitási Nonprofit Zrt.-t (PSFN) jelölte ki a jegybank, azt a szervezetet, amelyiknek a tulajdonosa a jegybank, és amelyik addig a Quaestor Bank felszámolását is végezve rendre vevőt keresett a hitelintézetre.

A Quaestor Bank lényegében üres, a legutóbbi, egy évvel ezelőtti hírek szerint két ügyféllel rendelkezett, mert a korábbi tulajdonos 2012-2013 fordulóján előbb a jól teljesítő hitelportfóliót adta el, aztán a rosszat. A bank így voltaképpen a működési lincencet jelentette volna a vevőnek, és persze az 1,9 milliárd forintnyi saját tőkét. Úgy, hogy azért durván egy tucat embernek így is munkát adott, és további költségei is voltak. A bank jókora veszteséget termelt, tavalyelőtt 345 millió forintos mínuszt hozott össze, tavaly meg 221 millióra rúgott a hiány. A végelszámolás megindításáig, idén március végéig nem egészen három hónap alatt közel 69 milliós veszteség keletkezett.

Most, hogy a bankot bezárják, a már említett nem egészen 2 milliárd forintnyi saját tőkéből fennmaradó összeg a Quaestor-károsultak kártalanítását szolgálhatja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik