Egy piros tábla jelzi a Budapesti Fegyház és Börtön kutyatelepének kapuján Kőbányán, a Kozma utcai Gyűjtővel szemben, hogy ott bent bizony fenevadak vannak. Az út másik oldalán ezerötszáz fogvatartott, itt pedig a csapat, kutyák és vezetőik, akik az eddigi tapasztaltok alapján képesek elfojtani bármilyen éppen kibontakozó vagy már éppen kibontakozott engedetlenséget a túlzsúfolt szomszédságban.
Az elmúlt tíz évben egyetlen eset volt, amikor ténylegesen közbe kellett lépni a kutyával, alkalmazni kellett. Egy fogvatartottat kísérés közben földhöz vágta a cuccait és rohanni kezdett. A kutyavezető felszólította, hiába, szaladt tovább. Messzire nem jutott.
A kutyatelepen – a szögesdrót, a betonkerítés és a vaskapu másik oldalán – meglepő, de nincs semmi első blikkre barátságtalannak tűnő, ha nem számítjuk az éktelen ugatást. A hang a szolgálati épület felől jön, a bejárata előtt két oldalon kennelek, bennük a kincset érő és a látványunktól határozottan felpaprikázott „kutyaanyag”. Na igen, merne velük kötekedni a halál.
– Gyertek nyugodtan, nem kell félni.
– Biztos?
– Biztos. Nem esznek meg, csak ha azt mondjuk. De nem mondjuk.
A szűk kis épületben kutyafürdető, egy másik helyiségben pedig mindenféle, a kutyák trenírozásához használt holmi. Például stószokban álló bőröndök. Egyebek mellett ezeken gyakorolják a kábítószer-kereső kutyák azt, ami az elnevezésükben is benne foglaltatik: az elrejtett drog utáni kutatást. A munka élesben a zárkákban zajlik, a lényeg, hogy aztán a gyakorlatban is hazavágják a fogvatartotti leleményt.
Most tizenhét, de hamarosan – egy ideig legalábbis – már csak tizenhárom kutya szolgál az itteni kötelékben, járőrként, keresőként, tizenhárom kutyavezetővel.
Ízelítőt is kapunk, Madarász Zsolt kutyatelep-vezető, egyben kiképzésvezető Jack, Rupert és vezetőik, Henrik és Henrik gyakorlatain keresztül magyarázza el először, mi mindenre képes egy ütős páros, ha a kirakós lehető legtöbb darabkája a helyén van. Ha ott az ösztön és a tudás, és ha „működik a kémia” a kutya – vagy ahogy a legtöbbször nevezi, a kutyus – és gazdája között.
A fej, minden ott dől el. Mindenki kicsit bolond, aki ezt csinálja. De az állatszeretet már önmagában nagyon sok mindent megold. Türelemmel kell megoldani a feladatokat. Ezt nem lehet gyorsan, erőszakkal, nem lehet gyorsítani ezt a folyamatot. A kutyának előbb rá kell jönnie, hol tud, hogy tud megbízni a vezetőjében. Ha meg tud benne bízni, és a vezető megbízik a kutyájában, akkor megvan a páros, mehetünk. A lényeg, hogy minden nap hazaérjünk egészségben és időben.
Később Madarász Zsolt is előhozza a kutyáját, Kennyt, a belga juhászt. Ha illik sztárpárost kiáltani, ők azok. A neve ismerősen csenghet, maradjunk annyiban, ha valakinek van egy kutyája, aki ilyen-olyan ágról Kenny rokona, azzal azért szokás felvágni rendvédelmi körökben.
Megvagy húsom? – hangzik a kérdés oldalról azután, hogy az említett belga juhász egy gumifalon átrepülve gyakorlatilag beleszáll a beöltözött segédbe, mindezt szájkosárban, puszta testi erővel. „Ott mindenki ellenséggé válik, és csak a harc van, legyen az álló ember, fekvő ember” – magyarázza Madarász. A puffanás hatalmas, hallani is fáj.
Itt látszik, mennyire túlpörög egy kutya egy-egy eseménynél. Hiába van kézben tartva az én kutyám, az éles helyzetnél teljesen lezár mindent, bedugul a füle. Ezt utána gyönyörűen le kell vezetni, hogy ne csak a tömény agresszió maradjon benne.
És valóban, nem telik el pár perc, Kenny már nyugodtan fekszik néhány lépéssel odébb a labdájával, látszólag elégedetten, mint egy szelíd házi kedvenc. Van miért, jól odasózott többször is. A látszat csal, ő most is figyel, abban a pillanatban, ahogy nekimennénk a gazdájának, megtapasztalhatnánk azt a puffanást közelebbről. Ehhez még csak vezényszóra sem lenne szükség, tudja, mi a teendő.
Ez gyakorlás, ilyenkor mindig a kutyát kell győztesnek kihozni a „csatából”, hogy élesben is működjön a dolog.
Közben átkísérés kezdődik, fogvatartottakat visznek A-ból B-be, olykor húsz-huszonöt embert egyszerre. Ez is a kutyások feladata. Kenny ezúttal marad, lefoglaljuk a gazdáját.
Amikor az akkori kutyás szakmai vezető megnézte Kennyt 2012-ben, a következőt monda egy ízes káromkodás kíséretében: “Te, ez sokkal jobb, mint a többi.” Kellően dinamikus volt, agresszív, de kezelhető. Nem félt sem a magasságtól, sem az épületektől, az idegen tárgyaktól vagy a csúszós kőtől. Még az a típusú lépcső sem fogott ki rajta, amelynek átlátni a fokai között, pedig ott állítólag sok társa elbukik.
Ez még azelőtt volt, hogy Kenny egyáltalán elvégezte a tanfolyamot, vagy hivatalosan köze lett volna a BV-hez.
Már ott, akkor le tudott volna vizsgázni.
– mondta Madarász Zsolt. Kölyök volt, amikor hozzá került. Két kan maradt az alomban, ő volt az egyik, a felesége választotta ki. A kisfiának szánta, aki ekkor 9 éves volt, de a gyerek nehezen bírt vele, ahogy később, nyolc hónaposan már a párja is. Ezután kezdte behordani magával a telepre. Jól érezte magát, mindenki játszott vele. „Otthon is folyamatos tréningben volt, meg itt is”. A korábbi kutyája már kezdett kiöregedni, ezért döntött úgy, hogy kipróbálná társként ezen a fronton. Abban az évben már versenyt akart nyerni vele, mert hozta azt a szintet, de muszáj volt előbb letudni a tanfolyamot.
Az az év ugyan kimaradt, de Kenny azóta is tarol. 2013-tól minden évben nyeri a versenyeket és nemzetközi szinten is szépen teljesít. „Nagyon jó páros vagytok, piszkosul ismered a kutyádat, hogy mire képes, a kutya meg piszkosul ismer téged” – jegyezte meg egyszer egy szlovák bíró.
Kenny mindennel játszott kölyökként, ami akkor egy 9 éves gyereknek megvolt. Felmászott a kerti fatorony létráján, lecsúszott a csúszdáról, ki-be ugrált a műanyag házikóból, flakonokat szedett ízekre. Sok olyan dolgot ismert kölyökként, amivel bent sok kutya kétéves koráig nem találkozik. Ő saját nevelés, rengeteg inger érte, részben ez lehet Kenny titka.
Ezért különleges ez a kutya, mert piszkosul jól kezel minden idegen helyzetet. Alkalmas arra, hogy feladatokat esetleg magától megoldjon. Amikor kölyök volt, játékból kerestettem magam vele, aztán később ezt ő át tudta rakni élesbe. Nincs az a szituáció, amit ne tudnánk megoldani. Tudom, mikor mit fog csinálni.
A többi kutya nem szíveli a kiképzésvezetőt ennyire, igazából ki nem állhatják, azért, mert ő „pakolta beléjük” az agressziót. „Ha kezdődik a verseny, már ott se vagyok, bújok el, mert úgy beindulnak a hangomra, mint a gép.”
„Nézd, milyen szépen nyitja a száját, mint egy krokodil” – mondja elégedetten az egyik kutyavezető, amikor visszanézzük az akció közben készült fotókat.
Madarász szerint az a legfontosabb, hogy a kutyus jól érezze magát a kutyavezetővel, szeressenek dolgozni.
A kutya azért szeret dolgozni, mert ott van a gazdája is. Ez neki igazából nem munka, ez egy marha jó játék, amiben szabályok vannak. Tulajdonképpen szabályos keretek közé tesszük a kutyát.
Gondolhatnánk, hogy ők kapják a legjobb kutyákat, de nincs így. A legígéretesebb négylábúakra lecsapnak külföldről, a cseh honvédség például akár három-négyezer eurót is megad egy jó képességűnek ítélt, ösztönerős kutyáért. A rendőrség is bátrabban válogathat, gyakrabban tartanak kutyavásárt, és a keret sem olyan szűkre szabott. Ami ott ötszázezer forint is lehet, olykor még annál is több, az nekik százötven, legfeljebb kétszáz. De ha a BVOP segít, lehet ez több is.
Mi szalmázunk. Az a kutya jut, aki másnak nem kell. Ha alapösztönök megvannak, mi már annak örülünk. Ha a kutyában egy jó védőösztön van, már mondjuk is: add ide!”
Nekik, tizenhármuknak. Tervek vannak, ha minden igaz, ősszel a kutyavezetők már többen lesznek, de új ördögök is érkeznek a házba. De így is csekély létszámról beszélhetünk, munka viszont lenne sok. Még mindig szükség lenne emberekre a BV-nél, emiatt nekik is el kell látniuk olyan feladatokat, amelyek kívül esnek a kutyáikkal közösen végzett munkán. Ennek ellenére úgy gondolják, ez az egyik legjobb beosztás, amit a BV-nél meg lehet csípni.
Amellett, hogy nehéz körülmények között dolgozunk kevés idővel, azért mindenhol ismernek bennünket, az eredményeinket, ez a lényeg. A jó kutyavezető inkább megdöglik, küzd, szenved, mászik négykézláb, de akarja, megcsinálja.
