Foci

Buffon: Nincs magyarázat a második félidei játékunkra

A Real Madrid 4-1-re nyert a Juventus elleni Bajnokok Ligája-döntőben, így a spanyol focicsapat az első, amely meg tudta védeni a címét a sorozatban a modern érában. Ezzel egyszersmind eldőlt, hogy Gianluigi Buffonnak továbbra sem sikerül a csúcsra érnie a BL-ben.

Az ikonikus hálóőr harmadszor döntőzött a Juventusszal, 2003-ban a Milan, 2015-ben a Barcelona és most, 2017-ben a Real Madrid győzte le őket a fináléban.

A szombati döntő összefoglalója:

Ha mindez nem lenne elég, olyan történt, amit bizony elég ritkán látni. Az 1-1-es első félidő után a Real szétszedte a Juvét a második félidőben, Buffonnak pedig négy alkalommal is a hálóból kellett kiszednie a labdát, ami egyáltalán nem jellemző. Nem csoda, ha csalódottan értékelt a meccset követő sajtótájékoztatón.

Mindannyian csalódottak vagyunk. Jól játszottunk az első félidőben, azt hittük, hogy az elég lehet a győzelemhez. Nincs magyarázat a második félidei játékunkra. A Real Madrid teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést a szünet után. Megmutatták, hogy klasszisok és mi a jó hozzáállás egy ilyen meccshez.

Hogy a négy bekapott gólt a helyén tudjuk kezelni nem árt tudni, hogy a Juventus a 6 csoportmeccsén, majd az egyenes kieséses szakaszban lejátszott további 6 meccsén összesen kapott 3 gólt. Most pedig kevesebb, mint fél óra alatt nyeltek be ennyit a második félidőben. (Fotó: Europress/AFP/Filippo Monteforte)

Eredmény – Bajnokok Ligája, döntő

Millenium Stadion (Cardiff), Játékvezető: Felix Brych (német)

Juventus (olasz) – Real Madrid (spanyol) 1-4 (1-1)

Juventus: Buffon – Barzagli (Cuadaro, 66..), Bonucci, Chiellini – Alves, Pjanic (Marchisio, 71.), Khedira, Sandro – Dybala (Lemina, 78.) – Higuaín, Mandzukic

Real Madrid: Navas – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos (Morata, 89.), Casemiro, Modric – Isco (Asensio, 82.), Benzama (Bale, 77.), Ronaldo

Gólszerző: Mandzukic (27.) illetve Ronaldo (20., 64.), Casemiro (61.), Asensio (90.)

Sárga lap: Dybala (12.), Pjanic (62.), Sandro (70.), Cuadrado (72.) illetve Ramos (31.), Kroos (53.), Asensio (90+1.)

Piros lap: Cuadrado (84.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik