Élő Foci

BL: Ronaldo duplázott, a Real Madrid kiütéssel védte meg a címét

A Real Madrid 4-1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjében. Cristiano Ronaldo duplázott, ezzel nem csak gólkirály lett, de a sorozat történetében az első, aki három különböző BL-fináléban is gólt szerzett. A Real Madrid ráadásul az első csapat, amely a Bajnokok Ligája-érában duplázni tudott. Legutóbb az AC Milannak sikerült ez, még e BEK-ben, 1990-ben.

Talán vitán felül áll, hogy az európai fociszezon két legjobb csapata, az olasz bajnok Juventus és a spanyol aranyérmes Real Madrid csapott össze egymással a Bajnokok Ligája döntőjében. És jól is indult a mérkőzés (amely az első fedettpályás döntő volt, mert biztonsági okokból behúzták a cardiffi stadion tetejét), a Juve nyomott, majd ennek ellenére, sőt, tulajdonképpen meglepetésre a Real szerzett vezetést a 20. percben, Cristiano Ronaldo talált be. Ez volt egyébként a harmadik BL-döntő, amiben betalált (2008 és 2014 után), ami csúcs a BL-ben.

A bekapott gól nem zavarta össze a Juventust, olyannyira nem, hogy megszerezték a BL-döntők történetének egyik legszebb gólját. Sandro passza után Higuaín mellel vette le a labdát, áttette Mandzukicnak, aki szintén mellel vette át, majd a kapunak háttal állva, ollózva emelte át Navast.

Mandzukic gólját meg kell mutatnunk külön is:

Ezután kiegyenlítetté vált a mérkőzés, de nem panaszkodhattunk, elég nyílt meccset játszottak a csapatok. A második félidőt a Real kezdte jobban, a 61. percben Casemiro megpattanó lövésénél pedig tehetetlen volt Buffon.

Nem sokkal ezután Modric futott be egy befuthatatlannak hitt labdát, középre passzolt ott pedig Ronaldo érkezett, aki ismét kapásból volt eredményes. Ezzel egyébként bebiztosította az újabb BL-gólkirályi címet.

A folytatásban még beállt Gareth Bale (Cardiffban volt a döntő, ugye), kiállították Cuadradót és a csereként beküldött Asensio eldöntötte végleg a meccset. 4-1-re nyert a Real Madrid. Szoros meccsnek indult, de a második félidőben látottak miatt joggal lehet azt mondani, hogy végül kiütéses győzelmet aratott a Real Madrid.

A meccs összefoglalója:

A BL történetében a Real Madrid az első csapat, amely meg tudta védeni a címét. Ez volt a 12. BEK/BL-győzelmük, ezzel toronymagasan az elsők.

A BEK-ben volt erre legutóbb példa, a Milan hajtotta végre, 1989-ben majd 1990-ben nyertek. A Bajnokok Ligája 1992 óta van, azóta a Realnak sikerült először. A Juventus hetedik BL-döntőjét veszítette el, ami negatív rekord. Ráadásul ez zsinórban az ötödik elbukott fináléjuk volt.

Gianluigi Buffon továbbra sem tudott nyerni a BL-ben, ez a harmadik elveszített fináléja volt.

Zinedine Zidane-ra pedig nincsenek szavak. 2016 januárjában ugrott be, azóta kétszer megnyerte a BL-t a Reallal és spanyol bajnok is lett.

Eredmény – Bajnokok Ligája, döntő

Millenium Stadion (Cardiff), Játékvezető: Felix Brych (német)

Juventus (olasz) – Real Madrid (spanyol) 1-4 (1-1)

Juventus: Buffon – Barzagli (Cuadaro, 66..), Bonucci, Chiellini – Alves, Pjanic (Marchisio, 71.), Khedira, Sandro – Dybala (Lemina, 78.) – Higuaín, Mandzukic

Real Madrid: Navas – Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo – Kroos (Morata, 89.), Casemiro, Modric – Isco (Asensio, 82.), Benzama (Bale, 77.), Ronaldo

Gólszerző: Mandzukic (27.) illetve Ronaldo (20., 64.), Casemiro (61.), Asensio (90.)

Sárga lap: Dybala (12.), Pjanic (62.), Sandro (70.), Cuadrado (72.) illetve Ramos (31.), Kroos (53.), Asensio (90+1.)

Piros lap: Cuadrado (84.)

BL: Ronaldo duplázott, a Real Madrid kiütéssel védte meg a címét

A Real Madrid 4-1-re legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája cardiffi döntőjében. Cristiano Ronaldo duplázott, ezzel nem csak gólkirály lett, de a sorozat történetében az első, aki három különböző BL-fináléban is gólt szerzett. A Real Madrid ráadásul az első csapat, amely a Bajnokok Ligája-érában duplázni tudott. Legutóbb az AC Milannak sikerült ez, még e BEK-ben, 1990-ben.

PIROS LAP!

Tíz emberrel a Juventus. Cuadrado lépett rá Ramos lábára, nem tűnt szándékosnak, de a madridi védő nagy fájdalmak között terült el a gyepen, Cuadrado meg megkapta a második sárgáját.

Jönnek is a változtatások Allegritől

Előbb Cuadradót dobta be az olasz mester, majd Marchisiót. Valamit tényleg lépni kellett, mert nagyon úgy fest, hogy a hetedik, zsinórban pedig az ötödik BL-döntőjét veszíti el a Juventus.

Már 3-1-re vezet a Real Madrid, Ronaldo ismét!

Eldőlt? Nagyot lépett a Real a győzelem felé. Modric nyert meg egy párharcot a jobb szélen, az alapvonal előtt még elcsípte a lasztit, középre lőtt, ahol Ronaldo érkezett és droppból a kapuba lőtt. Annyi gólt szerzett bő egy óra alatt a Real a Juve ellen, mint a többiek összesen. 1-3! Ez volt egyébként a 12. gólja Ronaldónak, ő lesz ismét a BL-gólkirály.

Megint a Real vezet, Casemiro!

A meccs 61. percében ismét a Real Madrid került előnybe. A spanyolok már egy ideje veszélyesebben játszottak, most pedig egy kipattanó lövés után Casemiro küldte vissza  alabdát, ami Khedirán pont úgy pattant meg, hogy Buffon ismét tehetetlen volt. Félórára a címvédéstől a Real Madrid, 1-2!

Bonucci maradt lent

Varane lőtt az imént, a szöglet után, a visszajátszásból látszott, hogy a labda Bonucciról, egészen pontosan az orráról ment mellé. Kicsit megszédült a védő és vérzett az orra is, ápolták, de folytatta a játékot.

Barzagli szenzációs mentése

Elég nagyot hibázott, amikor elment mellette a labda, így Isco tört be a torinói tizenhatoson belülre, de aztán a védő utolérte, sőt, ki is rúgta előle a labdát szögletre. Kroos a szokásos, veszélyes szögletével jelentkezett, de elkerülte végül a madridi lövés a kaput.

Vége az első félidőnek

Hogy röpül az idő? Máris vége az első félidőnek. A Juventus kezdett jobban, aztán mégis Cristiano Ronaldo szerzett vezetést a Real Madridnak. Utána megint az olaszok domináltak, Mandzukic pedig lőtt egy olyan gólt, amit évtizedek múlva is mutogatni fognak, amikor szóba kerülnek a BL-döntők.

1-1, szinte ugyanott tartunk, mint a meccs előtt. Na jó, egyáltalán mert, láttunk egy jó félidőt. Pihenő, aztán jövünk vissza. Ami fontosabb, hogy a játékosok is.

Nem viccel a Juve

Egy lecsorgó labdát Pjanic bombázott volna kapura a tizenhatos előteréből, ígéretesnek is tűnt, de levágódott a blokkról.

Ronaldo hagyott ki egy méretes ziccert

A bal szélről jött a beívelés, ő azonban nem tudta kapura tenni a labdát. A gólját leszámítva egyelőre nem villog. Persze ezt a játékot gólra játsszák.

Álomgóllal egyenlített a Juventus!

Nagyon megnyomták az elmúlt perceket a torinói játékosok, majd most volt egy szenzációs támadásuk. Sandro ívelt középre, Higuaín mellel megszelíditette a labdát, lekészítette Mandzukicnak, aki a kapunak háttal állva emelte át Navast. Bámulat, 1-1!

Hot topic közben, hogy James kimaradt a Real keretéből

A kolumbiai, akit előszeretettel hoznak hírbe mostanság a Manchester Uniteddel, biztosan nem fog ma pályára lépni, Zidane még a padra sem nevezte. Miközben mindenki a meccset nézi, közben azt találgatja, hogy ezt tényleg azt jelenti-e, hogy átigazol. A múltkor már látványosan búcsúzósra vette a figurát.

Navas mit védett!

NAGYON bekezdett a Juventus. Pjanic kínálta meg jó 17 méterről, hatalmasat kellett nyújtóznia a Real kapusának, hogy védeni tudjon. Amúgy a Barcelona ellen hasonlóan agresszívan kezdett a Juventus, annak 3-0 lett a vége. Ezt csak úgy megjegyeztük, még mielőtt bárki túlmagyarázná.

Hoppácska, még egy Higuaín-lövés

A világ negyedik legdrágább játékosa (90 millió eurót kapott érte a Napoli tavaly nyáron) elég aktív, Casemirot csapta be egy csellel, majd távolról lőtt laposan, Navasról kipattant ugyan a labda, de nem ment senki a kipattanóra.

Helyzet!

Na jó, nem volt azért ekkora, de mégiscsak az első meccsen, jegyezzük fel. Alex Sandro ívelt középre, Higuaín fejelt, Navas védett magabiztosan.

Olvasói sztorik