Nagyvilág

Átlagosan kilenc családot gyilkol meg nyilvánosan az Iszlám Állam naponta

Az elmúlt tíz napban 258 civilt gyilkolt meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, miközben az iraki kormányerők egyre szorosabbra fűzik az ostromgyűrűt Moszul óvárosa körül – közölte csütörtökön az Emberi Jogok Iraki Megfigyelőközpontja nevű civil szervezet.

A civil szervezetnek egy helyi lakos számolt be a gyilkosságokról, aki az Iszlám Álam ellenőrzése alatt álló óváros egyik kerületéből menekült el. Elmondása szerint a terrorszervezet naponta

átlagosan kilenc családot gyilkol meg nyilvánosan.

Legyőzhetetlen az Iszlám Állam: fiókirodái úgyis túlélnek
Az Abu Bakr Al Bagdadi nevével fémjelzett, az iraki Al-Kaidából alakult Iszlám Állam 2014-es területszerző hadjáratával minden szempontból beírta

Az édesanyákat gyermekeik szeme láttára ölik meg, a holttesteket pedig a tóba dobják

– számolt be a gyilkosságok körülményeiről a szemtanú.

A civil szervezet közleménye szerint az Iszlám Állam tagjai az esti ima alatt, egy órával napnyugta után, nyilvános helyszíneken, a helyi lakosok előtt követik el ezeket a gyilkosságokat. A terroristák azokat a civileket ölik meg, akiket azzal vádolnak, hogy együttműködnek az iraki biztonsági erőkkel, megpróbálnak elmenekülni, vagy nem engedelmeskednek parancsaiknak.

Az óváros nagy része még mindig a dzsihadisták kezén van, a katonai hírszerzés információi szerint a terrorszervezet mintegy 700 harcosa ásta be magát a városnak ezen a részén. Az iraki hadsereg állítása szerint a szélsőségesek ellenállása hátráltatja őket, de a sűrűn beépített kerületek és a szűk sikátorok is megnehezítik a katonák előrenyomulását.

Brutális választ adott az Iszlám Állam az amerikai szuperbombára
Afganisztánban gyakoriak a terrortámadások, a mostani azonban minden eddiginél súlyosabb. Az Iszlám Állam helyi megerősödése a Nyugat számára is nagyon aggasztó.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra megtisztították a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött.

Moszul, Ninive kormányzóság központja 2014-ben esett el, amikor az Iszlám Állam fegyveresei gyakorlatilag megfutamították a kormányerőket, és Irak északi és nyugati részének jelentős hányadát ellenőrzésük alá vonták.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik