Tudomány

Zika-vírussal kezelhetnék az agydaganatot

Kutatók egy csoportja arra készül, hogy tesztelje, miként segíthet a Zika-vírus az egyik leggyakoribb agytumor kezelésében.

A Cancer Research UK szakértői által vezetett kutatásban a tudósok azt fogják vizsgálni, hogy a vírus miként kel át a vér-agy gáton, azaz a központi idegrendszer szöveti terét a vértől elválasztó gáton. Mivel a kórokozó alapból a magzatok kialakuló agysejtjeit támadja, remélhetőleg a fejlődő rákos sejtekkel is megküzd. A csapat egyelőre elkülönített sejtekkel fog kísérletezni, az egereken végzett tesztekre még várni kell.

Harry Bulstrode, a Cambridge-i Egyetem szakértője szerint a csecsemőket és gyermekeket fertőző vírus jelentős globális egészségügyi probléma, a fókusz eddig ezért azon volt, hogy a kórokozó vizsgálatával a lehetséges gyógymódot találják meg.

Mi eltérő megközelítést alkalmazunk, és az új betekintéseket arra szeretnénk használni, hogy kiderítsük, ráengedhetjük-e a vírust az egyik legnehezebben kezelhető rákra

– állapította meg a kutató.

Bár a Zika-vírust nagyjából 70 éve ismeri a tudomány, és az eltelt idő alatt több kisebb járványt is rögzítettek, a 2015 júliusában megkezdődő brazíliai járványig nem okozott nagyobb problémát. A betegség elsősorban a terhes nőkre veszélyes, ugyanis a kórokozó idegrendszeri fejlődési problémákat okozhat a magzatokban, a születéskor pedig kisfejűséget eredményezhet.

A Zika a magzatoknál végzetes lehet, ugyanakkor a felnőtteknél viszonylag elhanyagolható szimptómával jár. Éppen ezért döntöttek úgy a szakértők, hogy megvizsgálják, miként képes a vírus átkelni a vér-agy gáton, illetve, hogy fel tudja-e venni a harcot a fejlődőben lévő rákos sejtekkel.

A felnőtteknél előforduló egyik leggyakoribb agydaganat a glioblastoma, amely rendkívül agresszív, és csak kevesen élik túl. Az adatok alapján a glioblastomás páciensek 10 százaléka él a diagnózis időpontjától számítva 5 évnél tovább. A rossz számok miatt az orvostudomány régóta foglalkozik a kérdéssel, hogy miként tudná hatékonyabban kezelni a betegséget.

A kutatók bíznak benne, hogy laboratóriumi körülmények közt megfigyelhetik, hogy a Zika-vírus lelassítja a glioblastomás sejtek növekedését. A működési mechanizmus megértése segíthet új típusú gyógymódok kidolgozásában.

(IFL Science)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik