LMBTQ, folytathatnánk, XYZ, ki tudja, milyen rövidítések és szavak mögött mi van, az nem is érdekes, agyament őrültség
– fejtegette Soltész Miklós hétfőn a parlamentben. A KDNP-s politikus anyák napja alkalmából szólalt fel, és beszélt a női szerepekről , továbbá a genderelméletről is.
Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője Soltész megszólalásával kapcsolatban elmondta, az LMBTQ elnevezés körülbelül félmillió magyart érint. Szerinte
hiszen egy nemrég megjelent kutatás szerint a magyarok 60 százaléka az egyenlő jogok pártján áll.
Nemrég, miután Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arról beszélt, az azonos nemű párok házasságának lehetőségét ugyanolyan fontosnak tartja, mint a határvédelmet, nem kellett sokat várni az ifjú kereszténydemokraták reakciójára. Közleményükben azt írták:
Bebizonyosodott, hogy Fekete-Győr András is csak a meleglobbi embere.
Akadt is, aki az elmúlt időszak kormányzati kommunikációjától besokallt: Lukácsi Katalin a CEU-ügy miatt lépett ki a KDNP-ből. Ő így reagált az ifjú kereszténydemokraták meleglobbizós vádjaira:
A katolikus katekizmusban pontosan le van írva (és abban döntően minden keresztény felekezet egyetért), hogy a keresztény emberképből fakadóan miként vélekedik az egyház a házasságról. De. Meleglobbiról és agresszív törpe kisebbségről nincs szó a katekizmusban.
A KDNP persze minden alkalmat megragad, hogy közzétegye homofób véleményét. Még februárban derült ki, hogy a párt képviselői egész Európában betiltanák a melegházasságot: Harrach Péter frakcióvezető és Rétvári Bence alelnök aláírta az Anya, apa, gyerekek elnevezésű európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.
Ennek lényege az volt, hogy az EU a közös döntésekben “a tagállamok közös nevezőjére épülő házasság- és családfogalmakat használja”, azaz azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttetik, és a család házasságra és/vagy szülő-gyermek kapcsolatra épül. A kezdeményezők úgy gondolták, hogy
Csakhogy hiába akarták akkora lendülettel megállítani a melegházasságot, mint Brüsszelt, már másnap kiderült, hogy a Harrachék által aláírt ív már régen lejárt. A projekt honlapjáról gyorsan kiderült, hogy az aláírásgyűjtés 2016. december 11-én lezárult, így az idén februári aláírással kicsit elkéstek a KDNP-s politikusok.
A melegellenes kiállásokból a legtöbb minden évben a Budapest Pride idején érkezik, így volt ez tavaly is, amikor a KDNP közleményében azt írta, a Pride provokál, ráadásul
a minden évben jelentkező LMBT-rendezvény szervezői, akik évről-évre egyre több betűvel is rendelkeznek, nehogy valakit megsértsenek, hogy kimarad a felsorolásból, az elfogadást, toleranciát hirdetik.
De persze azért nem csak az elmúlt időszakra jellemzőek a pártok homofób megnyilvánulásai. Néhány példa a múltból:
- a fideszes Ékes Ilona 2009-ben azt mondta, a homoszexualitás betegség, amiből ugyan ki lehet gyógyulni, de mások is megfertőzhetőek vele,
- Tarlós István 2015-ben visszataszítónak nevezte a Pride-ot.
Hiába a jobbikos, KDNP-s és fideszes képviselők melegellenes megnyilvánulásai, a társadalomra – a kutatások szerint – nem jellemző az ilyen elutasítás. A Budapest Pride és az Integrity Lab decemberi felméréséből ugyanis kiderült:
- a megkérdezettek 46 százaléka nem zárná ki az azonos nemű párokat az örökbefogadás lehetőségéből,
- a válaszadók 60 százaléka szerint a meleg, leszbikus és biszexuális embereknek ugyanolyan jogokkal kéne rendelkezniük, mint mindenki másnak,
- 60 százalék pedig elutasítja azt is, hogy az azonos nemű párok házassága veszélyeztetné a magyar családokat és gyermekeket.
Nyilván nem nekik szervezik a World Congress of Families tizenegyedik éves nagygyűlését: több esemény a Parlamentben lesz megtartva, a szervezet egyik gyakori felszólalója, Scott Lively szerint a melegek felelősek a ruandai népirtásért és a holokausztért is, ebből pedig levezette, hogy a náci ideológia alapja is a homoszexualitás.
A konferencián ott lesz Ben Carson is, volt sebészprofesszor jelenleg a Trump-kormány építésügyi és városfejlesztési minisztere. Az egykori republikánus elnökjelölt-aspiráns neve onnan lehet ismerős, hogy ő volt az, aki
- veszett kutyákhoz hasonlította a szíriai menekülteket,
- a bevándorlókat a rabszolgákhoz hasonlította,
- úgy érvelt a fegyvertartás mellett, hogy “ha a náci Németországban lettek volna fegyvereik a zsidóknak, meg lehetett volna előzni a holokausztot”,
- teljesen abortuszellenes (még nemi erőszak és vérfertőzés esetén sem engedélyezné) és ellenzi a melegházasságot.
Az esemény szervezésében Magyarország államtitkári szinten segédkezik.