Mit szólt, amikor először keresték meg azzal az ötlettel, hogy televíziós sorozatot készítenének A szolgálólány meséjéből?
Manapság a televíziós műsorok alaposan kidolgozottak, jól vannak megírva és magas produkciós értékkel bírnak, ennek köszönhetően a produkciós irodáknak lehetőségük adódik mélyebben elmerülni egy regényben, mint egy 90 perces játékfilm esetében. Olyan módon építhetik fel a karaktereket és kelthetnek feszültséget, hogy a nézők kíváncsian várják a folytatást. Jelenleg a regények sorozattá adaptálásának aranykorát éljük.
Tudna mesélni kicsit a könyv kontextusáról?
1984-ben kezdtem el írni A szolgálólány meséjét. Több oka is volt annak, hogy megírtam ezt a regényt. Először is, volt már tapasztalatom a disztópikus fikciók írásában és mindig is akartam egy olyan regényt írni, amely egy, a miénktől eltérő társadalomban játszódik, és egy nő a narrátor. Továbbá, tanulmányoztam a 17. századi puritán Amerikát, a teokráciát – és nem demokráciát – amely véleményem szerint az amerikai kultúra alapját képezi. Mivel életkoromból kifolyólag többféle totalitárius rendszert láttam jönni és menni, ezért sosem gondoltam azt, hogy
ez itt nem történhetne meg.
Azt a szabályt írtam elő a könyvemhez, hogy semmi olyat nem teszek bele, amit az emberek ne tettek volna már meg valaha, valamikor a történelem folyamán. A könyv minden történéséhez van precedens. Például, a szolgálólány – és úgy általánosságban a nők – nem olvashatnak. Az olvasás ugyanígy illegális volt az amerikai rabszolgáknak is. Végigmehetsz a regényem különböző részein és megkérdezheted bármiről, hogy mikor történt meg a történelem folyamán – tudni fogom a választ rá.
Akkoriban Nyugat-Berlinben éltem. Nyitott város volt, de körbevette Kelet-Németország. A keletnémetek minden vasárnap útjára indítottak egy szuperszonikus repülőgépet, csak hogy a hangrobbanás emlékeztessen minket a jelenlétükre. Kanadaiként jogosult voltam átmenni Kelet-Berlinbe, és én ki is használtam ezt a lehetőséget. Emellett voltam Csehszlovákiában és Lengyelországban is, két olyan országban, amelyek a vasfüggöny mögött helyezkedtek el. Akkoriban – 1984-ben – senki nem gondolta, hogy a fal rövid időn belül ledőlhet, ám öt évvel később mégis ez történt.
Amikor a regényből film készült, Nyugat- és Kelet-Berlinben is be tudtuk mutatni, ugyanis addigra ledöntötték a falat. Ez volt hosszú idő óta az első eset – konkrétan a második világháború óta – hogy egyáltalán megtörténhetett ilyesmi. Amikor bemutattuk a filmet Nyugat-Berlinben, a diskurzus a rendezésről, a kivitelezésről és a színészi alakításokról szólt. Azután elvittük Kelet-Berlinbe és ott már teljesen más volt az élmény: a nézőközönség elnémult. Teljes odafigyeléssel nézték a filmet, majd azt mondták:
ez volt az életünk.
Mindezt úgy értették, hogy ők is egy olyan országban éltek, ahol fogalmuk sem volt, kiben bízhatnak, ezért folyamatos szorongással járt az, hogy sosem tudhatták, éppen kivel beszélnek.
Miben tér el a sorozat a könyvtől?
A sorozat olyan karakterekkel is foglalkozik, akik nem voltak hangsúlyosak a regényben, illetve bemutat olyan eseményeket, amelyek egyáltalán nem történtek meg a könyvben. A regényben eltűnik az Ofglen nevű karakter (akit a sorozatban Alexis Bledel alakít), és nem tudjuk, mi történt vele. Ez egy nagyon borzongató rész. Offred – a központi karakter – indulna sétára partnerével, ugyanis a szolgálólányok csak párokban sétálhatnak, mint az apácák. Arra számít, hogy a szokásos lány lesz ott, azonban valaki más jelenik meg helyette. Megkérdezi tőle, hogy „Mi lett Ofglennel?” az új személy pedig annyit mond: „én vagyok Ofglen”, ezzel véget is vet a beszélgetésnek. Offred a könyvben nem tud meg semmit Ofglen sorsáról, ám a sorozatból ki fog derülni, mi történt a lánnyal.
Mit gondol a sorozatról?
Nagyon erős alkotás. A színészek kiválóak és a produkciós érték is magas. A sorozatban lévő, szinte már idegőrlő feszültséget sikerül végig fenntartaniuk, mivel a nézőben szoros érzelmi kötődés alakul ki a szereplőkkel, különösen Offred karakterével. Egy olyan világban próbál boldogulni, ahol gyanú tárgyának számít, sokat várnak el tőle, és ha nem teljesít, akkor kiesik. Abban a háztartásban különösen extrém a feszültség, ahol Offred él, mert egy hatalmi piramis szerint működik. A piramis tetején olyan magas rangú férfiak vannak, mint Waterford parancsnok, akit Joseph Fiennes alakít. Utána következnek a feleségek, de nekik már korlátozott a hatalmuk. Van egy remek jelenet a sorozatban, amikor az összes férfi elvonul egy szobába döntéseket hozni, és a parancsnok felesége előtt becsapják az ajtót, jelezvén, hogy ő ebben a folyamatban már nem jogosult részt venni.
Mi a véleménye a szereposztásáról?
Néhány szerepre meglepőnek tűnhet a adott színész vagy színésznő kiválasztása. Például a könyvben Serena Joy karaktere és a parancsnok idősebbek, mint a sorozatban. A fiatalokból álló szereplőgárdának köszönhetően több a szexuális feszültség és a féltékenység a sorozatban, ami kifejezetten jól működik. A készítők úgy döntöttek, hogy a szereplőgárda legyen változatosabb, mint a könyvben. Vannak például vegyes rasszú párkapcsolatok a sorozatban, míg a könyvben a szegregáció a hatalom egyik célkitűzése. A szereplőválogatáson különböző alakú, méretű és bőrszínű színésznőket választottak a szolgálólányok szerepére. Úgy gondolom, ez az etnikai változatosság jól működik, mivel hitelesen mutatja be a jelenlegi társadalmat. Így működne a rendszer egy olyan világban, ahol a termékenység olyan szintű luxus, hogy a működő petefészkek felülírnak bármilyen egyéb szabályzatot.
Mit szeretne, hogyan értelmezzék a sorozatot a nézők?
Remélem, a nézők megértik, miért olyan fontos elmondani a véleményünket, amíg még megtehetjük, és elmenni szavazni – szintén amíg még megtehetjük.
