Szűzen fogsz meghalni. Előbb meghalnék ezek után, hogy bemenjek suliba.
Kiesett valami a pólódból. A hájad.
Megy is a Zsírdisznó csoportba, mindenki rajtad röhög. Menj haza dagadék, senkinek nem fogsz hiányozni!
Kemény mondatok, melyek mind gyerekektől származnak. Az iskolai kiközösítés és zaklatás nem új dolog, sokan tapasztalhattuk saját bőrünkön is. Napjainkban annyi a különbség, hogy ez a jelenség az osztálytermekből átkúszott a digitális térbe, amit egyelőre a „felnőttek” (a digitális bevándorlók) nagy része nem képes a helyén kezelni, vagy megfelelően használni. A vécében való vegzálás mellett már bevált megoldások a lejárató posztok, a kamuprofilok,
ahol a gyerekek olyan dolgokat is leírnak, amit a valóságban nem mernének kimondani.
Bár sok szülő médiahype-nak fogja fel a kiberzaklatást (angolul: cyberbullying), és egyszerűen elvágná a gyereket a közösségi médiától vagy az internettől, ez nem jelent megoldást. A UNICEF sajtóbeszélgetésén jártunk, ahol megnézhettünk két olyan kampányfilmet, amelyekkel a szervezet a szülőket szeretné nagyobb tudatosságra ösztönözni.
Jobban fáj, mintha megütnének
Ugyan hivatalosan csak 13 éves kor fölött lehet regisztrálni a közösségi oldalakon, a szervezet felmérése szerint a 10-12 évesek több mint háromnegyedének már saját profilja van a Facebookon és az Instagramon. „A magyar 5-8. osztályos gyerekek közel 80 százaléka súlyosabbnak tekinti az internetes bántalmazást a bántalmazás egyéb formáinál, azaz
annál is jobban fáj nekik, mintha valóban megütötték volna őket
– mondta Dr. Tausz Katalin, a UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója. Magyarországi viszonylatban minden harmadik gyereket érinti valamilyen formában az internetes zaklatás, de csupán tizedük kér segítséget, akár szülőtől, akár pedagógustól.
Pedig mint minden más tinikori problémáról, úgy a menstruációról, a szexuális védekezésről, erről is fontos lenne beszélni. A zaklatott gyereket olyan mértékű agresszió érheti, amit egyszerűen nem tud feldolgozni, ez pedig hosszútávú károkat okozhat a személyiségfejlődésében. Nem törvényszerű, de nagyobb például az esély arra, hogy a zaklatott gyerekből meghunyászkodó felnőtt lesz.
Nem csak a „rossz” gyerek bántja a másikat
Tari Annamária, klinikai szakpszichológus szerint a legfontosabb dolog, amit egy szülőnek tudnia kell az online zaklatásról, hogy nem arról van szó, hogy a „jó gyerek” nem zaklatja a másikat, a „rossz” pedig igen. Ezek a régi típusú minták az online térben ugyanis megdőlnek.jellemzőbb rá a nárcisztikusság, nagyobb szerepet kap az „én”, főleg abban az életkorban, amikor a fiatalok csak próbálgatják identitásukat. Ezzel pedig együtt jár az, hogy növekszik az agresszió is.
Az online csoportok sokkal hamarabb szippantják be a gyereket, mint egy hagyományos osztályközösség. Így fordulhat elő, hogy zaklató csoport magával sodorhatja azokat a kortársakat is, akik a teremben amúgy nem szállnak be a heccelésekbe.
Aki nem csapódik a szigorú csoportnormához, az könnyen találhatja magát a másik oldalon, vagy egy olyan marginális szerepben, ahol maga is sebezhetővé válik. Az arctalanság mögé elbújva bármit leírnak egymásnak, sokkal durvább és sokkolóbb mondatokat, mint amiket valaha is kiejtenének a szájukon.
Nem biztos, hogy az online súlyosan agresszív kamasz felnőttként is olyan ember lesz, akit jobb elkerülni, de azért komoly aggodalomra ad okot, ha nagyon megtetszik neki ez a viselkedés. Ahol pedig a nárcisztikus karakterek diktálják a normát, ott vészesen megnő annak a lehetősége, hogy másoknak fájdalmat okoznak, miközben csak saját nagyságuk növelése a cél.
„A szülő nem növeszthet vakfoltot, és nem mondhatja azt: az én gyerekemmel ez nem fordulhat elő” – figyelmeztet a pszichológus.
Beszélni kell a netes élményekről is
Dr. Demetrovics Zsolt, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának dékánja hozzátette, hogy a cyberbullying azért is destruktív, mert a gyerekek nagyrészt a kortársaiktól kapják a szidalmakat, ezért nagyon kevés esetben beszélik meg a történteket szüleikkel vagy tanáraikkal.
A szülők úgy tudnak segíteni a gyerekeken, hogy rendelkezésükre állnak, nyitottak és támogatóak a problémák megbeszélésében. Tari Annamária szerint ugyan a gyerekek nem nyílnak meg könnyen, de érdemes finoman közeledni: például felhozni a témát egy beszélgetésben, és megkérdezni, hogy hallott-e már hasonlóról, látott-e ilyet az osztályban.
Tari szerint kutatások mutatták ki, hogy csak azokban a családokban lehet segíteni a gyerekeknek, ahol heti szinten legalább 2-3-szor előkerül témaként az internet, az ott átélt élmények. A szülő ezzel jelzi azt a kamasznak, hogy otthon az információs kor elfogadott, számára ez nem egy olyan terület, amihez „úgysem ért”. Aki távol marad ettől, és médiahype-nak tekinti a online zaklatást, egyben azt is üzeni gyerekének, hogyEzzel pedig a szülőbe vetett bizalom is meginoghat.
Tari egy fontos különbséget kiemelt: ugyan a szülők, nagyszülők megtanulhatják használni a netet, a mai okoseszközöket, a nemzedékük mégis csak „eszközhasználó” marad.
Rájuk az jellemző, hogy ha otthon marad a készülék, abból nem csinálnak nagy ügyet. Ezzel szemben az Y- és Z-generációnak, avagy Ahol eseményeken kell részt venni, ahol szabályok vannak. Az eszközhasználó ezt értékteleníti, és azt hiszi, hogy olyan egyszerű intézkedésekkel elejét lehet venni a problémáknak, minthogy például töröljük magunkat a Facebookról.
Kérdésünkre a pszichológus megerősítette azon sejtésünket is, hogy a lányok nagyobb eséllyel esnek áldozatul, mint a fiúk. „Bizonyos értelemben a lányok mindig kegyetlenebbek egymással, a megjelenés nagyon fontos számukra. Nem lehet olyan kamasznak lenni, mint régen: az X-generáció megengedhette, hogy legyenek kis hurkái, pattanásai, ma ezek nem lehetnek. A lányok egymás közt is kemény pozícióharcot vívnak, talán komolyabbat is, mint a fiúk.”
