Közélet

Elfelejtették kirúgni a milliókkal lelépő pénzszállítót

Csaknem nettó egymillió forint járna neki, pedig ő 25 millió forinttal tűnt el.

Elfelejtették kirúgni munkahelyéről a sikkasztó pénzszállítót – írja a Blikk. A lap információi szerint a fiatalember így a mai napig állományban van, így aztán a fizetés is járna neki – ami immár csaknem nettó egymillió forintra rúg. 

Mint ismert, a 24 éves pénzszállító azzal került az újságok címoldalára, hogy eltűnt 25 millió forinttal. Ő nem akart külföldre szökni a pénzzel, az egyik plázában tapsolt el hárommillió forintot, méghozzá játékkonzolra, farmerre, és csináltatott magának egy új szemüveget is. Majd egy éjszakai bárban költött el néhány tízezret.

A fiatalember – aki pszichés beegségben szenved – első fokon 4 év 8 hónapot kapott, egyelőre otthon várja a jogerős ítéletet.

Az igazságügyi orvos szakértő szerint az egykori pénzszállító sok szempontból egy 8 éves gyermek értelmi szintjén áll, ráadásul a gyógyszer, amit korábban szedett, csak rontott az állapotán. Az, hogy mit is tett egy évvel ezelőtt a pénzintézet előtt, már rég kiment a fejéből. Ha azonban azt kérdeznénk tőle, hogy milyen filmet nézett meg aznap, azonnal rávágná, hogy a Pókembert. Ahogy fejből fújja az összes ez évi nagyobb premiert is. Nem azért izgul, hogy a másodfokú tárgyalásán felmentik-e vagy helybenhagyják a 4 év 8 hónapos börtönbüntetését. Csak egy dolog foglalkoztatja, az, hogy a Star Wars év végi bemutatóján ott ülhessen majd a moziban.

“A hír igaz, valóban nem rúgták ki ügyfelemet a biztonsági cégtől, vagyis nagyjából egy éve, tettének elkövetése óta állományban van. Ez ügyben hivatalos megkeresést küldtünk a munkaadónak”– erősítette meg a Blikk információit dr. Gerencsér András, J. Richárd ügyvédje.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik