A nyitómondatunk nem igaz. Csupán azért írtuk le, mert segít megérteni, miért követik újra egymást látványos, erős kormányellenes demonstrációk Budapesten. A tiltakozások létrejötte, indulata ugyanis biztosan nem független attól, hogy a magyar kormány, továbbá az általa közvetlenül vagy közvetve finanszírozott média üzemszerűen hazudik.
A vasárnapi több tízezres, a CEU kinyírására megalkotott jogszabály elleni tüntetés alkalmából például olyan állítással is jelentkeztek: Soros György repülőutakat fizetett az embereknek, hogy csatlakozzanak az akcióhoz. Nyilván ezúttal is a valósággal zaklatott viszonyt ápoló történeteket mesélnek majd erőszakos tüntetőkről, akik fehértulipán-ültetvényeket tettek tönkre a köztársasági elnök rezidenciája előtt, esetleg nemzetközi hálózatokról, amelyek mozgósítottak a rendezvényre. Amin amúgy kár lenne átugrani, mert az utóbbi időszak egyik legtanulságosabb politikai eseménye volt.
Repülővel jöttem!
Már csak azért is, mert létrejött. Este derült ki, hogy Áder János köztársasági elnök aláírta a CEU ellehetetlenítését célzó jogszabályt, és a hír megjelenése után tán egy óra sem kellett, hogy tüntetők gyülekezzenek a Sándor-palotánál. Sőt, meglehet, másfél ezren is összegyűltek, hogy demonstráljanak. Azaz sokan vannak, akik azonnal indulnak, ha lázadniuk kell a rendszer ellen.
A helyszínen egymást követték a szellemes, radikális vagy éppen szokatlan rigmusok. Volt, amikor a propagandaüzem hazugságait karikírozták (Repülővel jöttem! Repülővel jöttem!), máskor Mészáros Lőrinc kapitalizmustörténeti kitekintésben is páratlan karrierjét helyezték fókuszba (Ki nem ugrál, gázszerelő, hej, hej!), hogy aztán Áder Jánost esztétikai szempontokat sem nélkülöző egysorossal bírálják (Bajszos szar!).
A résztvevők között voltak, akik a kert fehér tulipánjait letépkedték, egyesek a virágot a rendőrök felé dobták, mások a magasba tartották, de akadt olyan is, aki a Lánchíd felé tartó tömeg előtt fékező autósnak nyújtotta át, megköszönve körültekintő vezetési stílusát. A rendezvény hajrájára meg előkerült az Orbán, takarodj! is.
A CEU kivégzése alapvetően mégiscsak partikuláris ügy a magyar társadalomban, noha jelentősége nyilván messze túlmutat az intézmény ügyén. Ám az egyetem a magyar választópolgárok többsége között alighanem tökéletesen ismeretlen, az akadémiai szféra e tekintetben a mindennapoktól izoláltan működik.
Ez pedig azért leginkább a könyvégetés posztmodern formájaként értelmezhető, nem csoda, hogy a sztori jórészt felfoghatatlan idehaza és külföldön egyaránt. A tudományos közvélemény megrökönyödve nézi, mi történik.
Álomgyilkosok
Ez persze kevéssé kell, hogy érdekelje Orbán Viktort. Okkal gondolja, hogy a nemzetközi pénzügyi elit is megrökönyödve nézte bankadóját, aztán micsoda sikertörténet lett. Az már most látható, a CEU nem lesz az számára.
Ebben a nótában ugyanis ott van minden, amit a magyar ifjúság gondolhat Orbán Viktor intézkedéséről: a lépés nem szolgálja a haza és a fiatal nemzedékek érdekeit. Hiszen ahol bármilyen okból bezárnak egy egyetemet, ott biztosan ártanak a tehetségeknek, egyúttal azt üzenik: nem számít a jövőjük, a holnapjuk.
Irracionálisnak tűnő lépések ugyanis nagyon hamar válhatnak politikailag racionálissá. Amikor például a Népszabadságot bezárták, az akció irracionálisnak látszott. Felszámolni egy hatvanéves intézményt, vállalni a nemzetközi botrányt egy hosszú ideje csökkenő példányszámú napilap miatt: ez nem logikus. Ám a stratégia bevált: a botrány lecsengett, politikai árat nem kellett érte fizetni, hiszen a Fidesz támogatottságát nem befolyásolta az ügy (morális szempontok, ugye, régen nem játszanak a pártnál), de kinyírása másnapjától a lap már nem szállította az ügyeket Rogán Antal helikopterezésétől Matolcsy György vállalhatatlan lakáshasználati ügyéig. Az irracionálisnak, indulatinak tűnő döntés napokon belül igazolta, hogy politikailag racionális, szépen átgondolt akció volt.
A CEU-sztori hasonlóképpen épülhetett a kormányzati döntéshozók elméjében. Elsőre irracionálisnak látszik bezárni egy egyetemet, vállalni kell érte a nemzetközi botrányt, dorongol majd pár komoly politikus, megharagszik néhány tudós, ám a magyar társadalom mindennapjait nem befolyásolja a történet, azaz politikai árat nem kell érte fizetni, miközben hasznot hajthat, hiszen azért a CEU szellemisége valóban radikálisan különbözik Orbán Viktorétól.
Ráadásul a napi politikában is segíthet az ügy. A szocialisták és a Jobbik éppen plakátkampányt indít, az egyik a Fizessenek a gazdagok! jelmondattal jelentkezik, a másik tolvajozza a Fideszt. A két akciót egyszerűen ki lehet takarni a CEU-üggyel, amely a felsoroltak miatt irracionálisból szintén pillanatok alatt válhatott volna politikailag racionális lépéssé.
Ám ezúttal elszámolták magukat.
Nem unják meg és nem mennek haza
Orbán Viktor legendás politikai érzéke most annyiban biztosan csődöt mondott, hogy a kormányfő nem ismerte fel, mennyivel komplexebb az ügy, mint elsőre látszik. A történet mögött ugyanis kirajzolódhat Trump és Putyin, de még Simicska Lajos sziluettje is.
Először is, sokkal nagyobb a külföldi nyomás, mint azt beárazhatták. Persze a Fidesz-világban újabban divat legyinteni világklasszisokra, ám ilyen felvonulást, mint ami a CEU mellett volt, régen lehetett látni, Nobel-díjasok, csúcsegyetemek siettek kiállni az intézmény mellett. Nem szólva a politikai reakciókról.
Erre a kivételes helyzetre tévedés volt normális válaszokat várni: Orbánék nagyobb adag üzenetet kaptak, mint amire számíthattak. Ennek ugyanakkor valóban nem lenne jelentősége, ha nem kísérné valódi politikai nyomás.
Ám Donald Trump is beszállt a meccsbe. Noha nyilván tudja a magyar jobboldaltól, hogy Orbán Viktor csúcsszereplő immár a nemzetközi politikában, aligha kérte ki a véleményét a szíriai beavatkozás előtt. Azzal ugyanis fagypontra küldte az amerikai-orosz viszonyt. Ráadásul a Trump-adminisztráció úgy látszik, nem is készül visszalépésre.
Ez pedig nagyon rossz hír Orbán Viktornak. Mert a republikánusok ebben a helyzetben természetes módon állnak Soros György egyeteme mellett. A CEU-n nagyon sokan tanulnak olyanok, akik a putyini elnyomás elől menekültek Budapestre, és az itt tanuló kelet-európaiak többsége aligha díjazza a növekvő kelet-európai orosz befolyást.
És ha ez nem lenne elég, itt van még outsiderként Simicska Lajos, aki Török Gábor szerint a legnagyobb fenyegetés Orbán Viktorra nézve.
A valóság ügynökei
A konfliktusokat egyszerre kell most kezelnie Orbán Viktornak. Mielőtt űrdemokraták Bayer Zsolt tempójában egy Szia, uram!-mal máris elköszönnének a miniszterelnöktől, jó, ha tudják: Orbán kivételes politikai teljesítményeket mutatott már ehhez hasonló helyzetekben.
Ugyanakkor a kormányfő helyzete rosszabb, mint azt ő és elemzői látják és láttatni akarják. Túl sok a fenyegetés kívülről és túl sok a paranoia belülről. És közben olykor a rendszer roppanása is hallatszik.
Például azért, mert hazugságokra épül. Fennmaradásának kulcsa, hogy ne derüljön ki naponta, mekkora az Orbánék által elmesélt történeteknek a valóságtartalma. Az ellenállásnak ugyanis az sok erőt, indulatot, érzelmi hátteret ad, hogy a hatalom hazudik. Nem véletlen, hogy a rigmusok között már ott van az “Éjjel-nappal hazudtok!” és, ugye, a “Repülővel jöttem!”
Ilyen tapasztalat volt például az egész életében a Fideszre szavazó Ürge-Vorsatz Dianáé: a CEU-s tanár képtelen feldolgozni, amit a Fidesz tesz az iskolával.
Aztán majd tesz a civil szervezetekkel, amelyekért a következő, szerdai tüntetést már szervezik. A tervek szerint, ugye, külföldi ügynököknek nevezhetik majd a határokon túlról támogatásokat kapó civileket. Mármint az a Fidesz ügynöközik, amelyik hét éve van hatalmon, hosszú ideig kétharmados többséggel irányította az országot, ám az ügynökakták nyilvánosságát nem tette lehetővé, rejtegeti a besúgókat. Nem lehet nem észrevenni, itt sem találkozik a Fidesz önképe, magáról mesélt antikommunista története az igazsággal.
Miként akkor sem köszön be a valóság, amikor bárki azt mondja, a hétfő esti tüntetés a fehértulipános forradalom nyitóepizódja volt.
Olyan rigmusok, olyan erővel, amelyek orbánviktori bölcsességgel üzenik Orbán Viktornak: bármi megtörténhet.
