Közélet

Soros-repülők, fizetett forradalmárok: a jobboldal 5 erős állítása a CEU-tüntetésről

Bár a legszerényebb becslések alapján is 30-40 ezer ember tüntetett vasárnap a CEU-t ellehetetlenítő törvény ellen, ijesztően más dolgokról értesült az, aki a kormányközeli, jobboldali médiát fogyasztja.

Kósa: Igazából a menekültbizniszt támogatták

Ha valaki kedveli az alternatív valóságot, mindig számíthat Kósa Lajosra: nemcsak a Nobel-díjasok CEU melletti kiállásakor tudhattuk meg, hogy a tudósokat meg lehet vezetni, őt viszont nem, a vasárnapi tüntetésről is megosztotta a gondolatait a Fidesz frakcióvezetője

A tanszabadságot, az oktatási szabadságot és a kutatási szabadságot sem fenyegeti semmi, nem is erről szól a törvény. Tehát Napnál világosabb, hogy másnak kellett lennie a valódi okának ennek a megmozdulásnak

– mondta Kósa, majd hozzátette: előfordulhat, hogy azok számára, akik részt vettek a tüntetésen, ez nem volt egyértelmű. Szerinte a megmozdulás valódi oka az volt, hogy ha a migráció ügyében a magyar kormány törekvései érvényesülnek, akkor lőttek a migrációs biznisznek.

Következtetés: 40 ezer ember téved, Kósa Lajos viszont szerencsére átlát a szitán.

Fodor Csaba: A végén csak a balliberális tüntetők maradnak

A Nézőpont Intézet ügyvezetője hétfő reggel az M1 vendége volt, ahol elmondta, szerinte nemcsak a bevándorláspártiságról volt szó a tüntetésen, hanem klasszikus ellenzéki témákról is. Ezeket ki nem fejtette, az okot viszont feltárta:

a klasszikus balliberális pártok ugyanis megpróbáltak beépülni a tömegbe.

Fodor úgy véli, hogy ha tisztázódnak az álláspontok, akkor csak azok az emberek maradnak a tüntetők között, akik bevallják, hogy hosszú távú politikai ambíciókkal rendelkeznek.

Soros-repülők, fizetett forradalmárok: a jobboldal 5 erős állítása a CEU-tüntetésről 1
Fodor Csaba az M1 képernyőjén.

Ripost: Repülővel utaztatták a tüntetőket

Valószínűleg nemsokára rekord utasszámról szóló sajtóközlemény érkezik a budapesti reptértől, az Andy Vajna tévécsatornáján, a TV2-n futó Tények és a Ripost szerint ugyanis Soros György repülő- és buszutakat fizetett embereknek, hogy minél többen vegyenek részt a vasárnap esti tüntetésen. A Ripost azt írja, körüzenetben toborozták az önkénteseket, azonban

a cikkből nemcsak az említett levél, de minden más forrás hiányzik. A bulvárportál szerint azonban így sem jött össze elegendő számú tüntető.

Soros-repülők, fizetett forradalmárok: a jobboldal 5 erős állítása a CEU-tüntetésről 2
Ripost.hu

CEU helyett Soros-egyetem + ügynökszervezetek

A Tények két és fél percet szánt a vasárnapi tüntetésnek, ahol (Rétvári Bence bejátszott mondandóját leszámítva) se a felvezető szövegben, se magában a riportban nem hangzott el a CEU, azaz a Közép-európai Egyetem neve.

Ehelyett Soros-egyetemként hivatkoztak az intézményre, négyszer is.

A Ripost buszoztatós-repültetős információi mellé befértek még Németh Szilárd gondolatai is, aki azt mondta,

a tüntetést a Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek gründolták azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott “ügynökszervezetek” átláthatóságáról szóló törvényt.

Földi László: A tüntetők miatt leterheltek a rendvédelmisek -> Jönnek a terroristák

A tavaly nyáron a köztévében uszító Földi László hétfő reggel az M1 vendége volt, ahol többnyire az egyiptomi merényletekről volt szó, de egy huszárvágással máris a vasárnapi tüntetésnél találta magát ő és a műsorvezető.

Soros-repülők, fizetett forradalmárok: a jobboldal 5 erős állítása a CEU-tüntetésről 3
Forrás: Médiaklikk

Az alábbi beszélgetés hangzott el:

Földi László titkosszolgálati szakértő: Ahol anarchia van, ott a szélsőség meg tud jelenni és a szélsőség egyik formája a merénylet.

Fábián Barna, a Ma reggel műsorvezetője: Azt is lehet olvasni, hogy bizonyos csoportok feltűnnek több tüntetésen és már az arcokról meg lehet ismerni őket.

Földi László: Nem rájuk gondolok, ők fizetett forradalmárok. Arra gondolok, hogy amikor a rendvédelem olyan dologgal van lekötve, amit egy normális világban vagy időszakban nem szükségszerű, tehát leterheli a rendvédelmet, akkor meg fognak jelenni azok, akiket mi nem látunk és még extrémebb megoldásokban gondolkodnak, például merényletben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik