Fekete kráter egy elhagyatott aszfaltútban: ennyi nyoma maradt annak a gáztámadásnak, ami a szíriai Khan Sheikhunban Asszad elnök erői mértek a helyi felkelőkre. A hetven halálos áldozattal járó csapás a hat éve tartó szíriai polgárháború egyik legsúlyosabbja volt. Kareem Shaheen, a brit Guardian tudósítója azt írja, a teljesen elnéptelenedett környéken két nappal a rakéta becsapódása után is, enyhe bűz irritálja az ember orrát.
A halottak és a sebesültek tünetei egyértelműen szarinra, arra az idegméregre utalnak, amelyik több mint ezer felkelővel végzett 2013-ban a Damaszkusz melletti Irbinben. A négy évvel ezelőtti csapás után a Moszkva által támogatott Asszad rezsimje állítólag az összes vegyi fegyverét nemzetközi ellenőrzés alá helyezte. A szír elnök és a Kreml most is azt igyekszik bizonygatni, hogy sima robbanófejjel ellátott rakéta csapódott be Khan Sheikhunban, csak pont eltalált egy vegyifegyver-raktárt.
Valóban van raktárépület, és félig lerombolt silók is nem messze a rakétakrátertől, de azok elhagyatottak. A helyiek azt mondják, fél évvel ezelőtt, egy légi támadás során sérültek meg, azóta senki sem használta őket. A Guardian tudósítója szerint a környéken egyetlen jel sem támasztja alá az elnök és az oroszok verzióját.
Shaheen beszélt túlélőkkel, tanúkkal, illetve a támadás során meghalt vagy megsérült emberek rokonaival. Az mondják, olyan volt az egész, mintha eljött volna az ítélet napja. Kedden, reggel fél hét körül kezdődtek a légi riadók. Négy helyen bombáztak a repülők a város körül. Mindenki azt gondolta, a szokásos légi csapások, mígnem
Kétségbeesetten kértek segítséget, azt üvöltözték a rádióba, segítsetek, nem bírunk lábra állni. Kiment a második, majd a harmadik csapat is, akik arcmaszkokat viseltek. Már 500 méterről lehetett érezni a szagot
– meséli Hamid Khutainy, a polgári védelem egyik önkéntese.
A sebesültek a földön vonaglottak, a szájuk habzott, az ajkaik teljesen ellilultak.
Amerre csak néztem, mindenütt halottak feküdtek, gyerekeket láttam, akik lila szájukkal utolsó lélegzetükért kapkodtak
– mondja a közelben élő Abu al-Baraa, aki segíteni próbált az áldozatokon, amikor rádöbbent, hogy mi történt valójában.
A fuldokló sebesülteket és a halottakat a polgári védelem központjába vitték, illetve a mellette álló kórházba, amit egy sziklás hegyoldalba építettek, hogy ellenálljon a légi csapásoknak. Az elesetteket egy fészerbe vitték, a sérülteket pedig slaggal mosták le, majd az ideggáz ellenszerét, atropint adtak nekik. Csakhogy közben folytatódott a támadás, nyolc-tíz bomba csapódott be a közelben. A fészer rádőlt a halottakra, a kórház pedig használhatatlanná vált.
A pilóták biztosan hallották a legendát, hogy azok, akik a szarintól haltak meg, 48 óra múlva feltámadhatnak, ezért bombázták le őket a biztonság kedvéért
– jegyezi meg gúnyosan az Ahrar al-Sham nevű lázadócsoport egyik tisztje.
A Guardian tudósítója elment a lebombázott kórházhoz, de nem időzött ott túl sokat, mert a környékbeliek azt mondták, hogy nem sokkal korábban felderítő repülőket láttak, ezért úgy gondolták, hogy nemsokára újra bombázni fogják a környéket.
A sziklakórház körül mindent kőtörmelék borít. Odabent összevissza hevernek ágyak, orvosi műszerek és gyógyszeres dobozok. A barlangban vaksötét van, mert nincs áram.
Húsz embert temettek el egy nappal korábban: egy anya és a két gyermeke közös sírban nyugszanak. Az áldozatok mind egy családhoz tartoztak.
Abdulhamid al-Yousef azért élte túl a támadást, mert elrohant otthonról, hogy másoknak segítsen. Amikor hazatért, meglátta, hogy a felesége, kilenc hónapos ikrei, testvérei, unokatestvérei, unokaöccsei, unokahúgai mind meghaltak. A felesége a gyerekekkel a házuk pincéjébe menekült a bombázások elől, csakhogy a gáz oda is beszivárgott. Yousef maga temette el őket, miközben szinte transzba esve a nevüket ismételgette.
