Kultúra

Filmre viszik a Jurassic Park írójának utolsó regényét

A néhai író Micro című könyvét fogják feldolgozni, és már az is megvan, hogy ki rendezheti az adaptációt.

Mozifilm készül a Jurassic Parkot is író Michael Crichton utolsó, Micro című regényéből, az adaptáció rendezéséről Joachim Ronninggal tárgyal a produkciót finanszírozó Amblin Entertainment stúdió.

A The Hollywood Reporter értesülése szerint a filmen a Jurassic Park és a Jurassic World producere, Frank Marshall dolgozik. Ronning legutóbb a május végén mozikba kerülő A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című ötödik kalózos filmet rendezte a vele gyakran együtt dolgozó kollégájával, Espen Sandberggel, akivel 2012-ben törtek be a filmvilág élvonalába az Oscarra is jelölt Kon-Tiki című alkotással.

A Crichton halála után megjelent Micro egy végzős diákokból álló csapatról szól, akik Hawaiin kapnak munkát egy titokzatos biotech vállalatnál. Hamarosan azonban már a túlélésért kell küzdeniük, ugyanis előbb miniatürizálják, majd magukra hagyják őket egy esőerdőben, ahol csak a tudományos ismereteikre és az eszükre támaszkodhatnak. A Micro forgatókönyvét Darren Lemke írta.A 2008-ban 66 évesen elhunyt Crichton (a fenti képen) az amerikai sci-fi irodalom egyik legelismertebb és legnépszerűbb szerzője. Az elmúlt évtizedek során számos regényéből és forgatókönyvéből készült film, köztük olyan sikerek, mint Az Androméda-törzs, a Zaklatás, A nagy vonatrablás, a Kóma, A gömb, a Gyilkos nap, a Kongó, az Idővonal vagy a Jurassic Park és annak első folytatása: Az elveszett világ.

Forrás: THR via MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik