Kultúra

A Jurassic Park egyik sztárja is visszatér a Jurassic World 2-ben

Nélküle a klasszikus sem lett volna az igazi, márpedig nem valamelyik színészről van szó.

2015-ben az év egyik legnagyobb kasszasikerévé vált a világszerte 1,67 milliárd dollárt termelő Jurassic World, melynek folytatását még abban az évben be is jelentette a Universal Pictures. A stúdió aztán tavaly megtalálta az egyelőre Jurassic World 2-ként emlegetett sequel rendezőjét is, aki a spanyol Juan Antonio Bayona lett, és akinek vezényletével jelenleg már zajlik is az összesítésben ötödik dinós mozi forgatása.

A munkálatok beindulását követően márciusban már fel is került a világhálóra az első kép a produkcióból, amellyel kapcsolatban most meg egy meglehetősen érdekes infó látott napvilágot, hála egy rajongónak, aki a Twitteren arról faggatta a készítőket, hogy ugyan benne lesz-e filmben “Rexy”, az 1993-as Jurassic Park emlékezetes Tyrannosaurus rexje (a fenti képen). A Kevin Rodenhofe nevű fan azzal indokolta kérdését, hogy a kislányának Rexy a nagy kedvence, mire a tavalyelőtti produkciót rendező és az új részt is társíró Colin Trevorrow meglepetésre vette a fáradtságot és válaszolt neki, egyúttal pedig azt is

megerősítette, hogy a T-Rex fel fog bukkanni a Jurassic World 2-ben:

A Jurassic World sequeljéről továbbra sem tudni sokat, a sztorija még nem ismert, így mindössze annyi biztos, hogy a forgatókönyvét Trevorrow ismét a vele a 2015-ös film történetén is dolgozó Derek Connolly segítségével írta, Michael Crichton dinófilmes ötleteit és karaktereit újrahasznosítva.

Ami a szereplőgárdát illeti: a főszerepekben Chris Pratt és Bryce Dallas Howard visszatérése garantált, mellettük pedig jelen állás szerint James Cromwell, Toby Jones, Geraldine Chaplin, Ted Levine, Rafe Spall és a Dr. Henry Wu karakterét harmadjára is eljátszó BD Wong alkotja a társulatot.

A Jurassic World 2 2018. június 22-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: Twitter via LAD Bible

Ajánlott videó

Olvasói sztorik