Kultúra

Apának lenni a legjobb, leszámítva azokat boldog éveket, amikor még nem voltál az

A hírességek is időnként szembesülnek a gyereknevelés nehézségeivel, és ők is ugyanúgy szeretik megosztani a tapasztalataikat, mint bármelyik átlagos szülő. Bizonyos sztárapukák a közösségi oldalakat, azokon belül pedig főként a twittert használják fel arra, hogy rendhagyó bölcsességeiket megosszák a nagyvilággal. Az apák "tanácsait" véletlenül sem szabad komolyan venni, de annál nagyobbakat lehet rajtuk nevetni. Összegyűjtöttünk párat a legjobbak közül.

A twentytwowords.com gyűjtötte csokorba a kedvenc sztárapuka-tweetjeit, mi pedig ezek közül kiválogattuk a top 10-es listánkat:

10. Hazánkban kevésbé ismert, de az Egyesült Államokban nagy népszerűségnek örvend a lángvörös hajú humorista, Conan O’Brien, aki jelenleg a Conan című késő esti talk-show házigazdája. Nem csak a tévéműsorában szereti szórakoztatni a közönséget, hanem a twitteren is:

A fiam megkérdezte honnan jönnek a babák, én pedig figyelemelterelésképpen azt válaszoltam, hogy “egy nap mindannyian meghalunk”.

9. Akik Conan O’Brient ismerik, azok bizonyára találkoztak már Andy Richter író-színész-komikus nevével is, aki Conan szárnysegédje az esti talk-showjában. Richter rájött, hogy miért is olyan nehéz a gyereknevelés:

Azt hiszem a szülő-lét legnagyobb nehézségének azok az istenverte gyerekek számítanak.

8. Taye Diggs amerikai színész, akit leginkább sorozatokban láthattunk eddig (Ally McBeal, A férjem védelmében, Doktor Addison), jelenleg az Empire című, egy zenei mogul családi drámájáról szóló sikersorozatban játszik. Diggst lenyűgözte, hogy gyermekének mennyivel jobb a memóriája, mint édesapjáé:

Hogyan lehet, hogy a hároméves fiam tudja az összes dinoszaurusz fajtáját és nemzetségét, míg én az otthoni telefonszámomat se tudom megjegyezni?

7. Jim Gaffigan stand-up komikus, aki időnként filmekben és sorozatokban is feltűnik, legutóbb a Fargo sorozatváltozatásban láthatták a nézők. Gaffigannek egyébként már öt gyereke van, de már a negyedik érkezése idején is kissé túlterheltnek érezte magát:

Ha szeretnéd tudni, milyen egy negyedik gyereket is bevállalni, képzeld el, hogy éppen fuldokolsz és valaki a kezedbe nyom egy negyedik gyereket.

6. Ken Jennings író, informatikus és blogger, azzal vált híressé, hogy a Jeopardy nevű amerikai televíziós vetélkedőjátékban ő maradt a leghosszabb ideig adásban, és megnyerte az USA második legnagyobb televíziós nyereményét. Tudását örömmel adja tovább, főleg, ha gyereknevelésről van szó:

Nevelési tippek idiótáknak: kérdezd meg, hogy “hol láttad utoljára?” és akkor békénhagynak egy percig.

5. Nem csak Jenning szeret nevelési tippeket osztogatni, hanem Rob Delaney komikus, a Catastrophe sorozat főszereplője is:

Nevelési tipp: Ha a gyermeked sír, vedd közel magadhoz és súgd a fülébe, hogy “Fogalmad sincs, milyen borzalmakat tartogat számodra a világ”.

Az első négy helyet az internet egyik kedvenc sztárapukája, Ryan Reynolds foglalja el. Reynolds nem csak Hollywood ügyeletes szépfiúja, de a Deadpool elsöprő sikere óta felfigyelt rá a világ, mint tehetséges komikusra. Reynolds kifejezetten aktív twitteren, a legjobb tweetjeiből külön listát is lehetne írni, de megerőltettük magunkat, és kiválasztottuk a négy kedvenc Reynolds-tweetünket az apaságról.

4. Íme Reynolds véleménye a gyerekek megfelelő étrendjéről:

Fontos, hogy a gyerekek naponta ötször egyenek zöldséget. Még akkor is, ha a gyerekkor csupán egy ruhapróba a felnőttkor elképesztő kínjaihoz.

3. A színész kissé benézte a Tinder eredeti funkcióját:

A Tinder nem egy bébiszitter-kereső alkalmazás. Elnézést kérek Crystaltól és Janinetől a félreértés miatt.

2. Reynolds még nem igazán tette túl magát a gyerekvállalással elveszített függetlenségén:

A hajnali 6-kor megtett sétánk során a kislányom megkérdezte, hova megy a Hold minden reggel. Tudattam vele, hogy a mennyországba, ahol meglátogatja apu szabadságát.

1. TÉNYLEG nem tette túl magát rajta:

Apának lenni a legjobb dolog a világon. Nem számítva azokat a csodálatos éveket, amelyeket gyermektelenül töltöttem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik