Belföld

Négy éven át molesztálta kislányát a hajdúbagosi férfi

A gyereknek 2016-ban romlani kezdtek a jegyei, sokat betegeskedett, ekkor küldték pszichológushoz. Ott derült ki, hogy mi történt vele.

Első nyilvános ülését tartja hétfőn a Debreceni Ítélőtábla egy férfi ügyében, akit

  • folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével,
    folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettével
    kiskorú veszélyeztetésének bűntettével

vádolnak, illetve első fokon már decemberben bűnösnek találtak mindebben, és 10 év fegyházbüntetéssel sújtották valamint megszüntették szülői felügyeleti jogát.

A törvényszék akkor megállapította: a vádlott 2011 és 2015 között molesztálta 2003-ban született gyermekét Hajdúbagoson, ahogy fogalmaztak, az apa “több szexuális bűncselekményt követett el”. A férfi akkor közeledett kislányához, amikor ittas volt.

A gyerek 11 éves kora körül fogta fel, hogy apja mit tesz vele, és onnantól kezdve nem akart elmenni a láthatásokra, viszont a történtekről hallgatott, így anyja erőltette a kapcsolattartást. 

A kislány attól félt, hogy apja megveri, mert korábban, amíg együtt éltek, vele és anyjával szemben is erőszakos volt.
A gyereknek 2016-ban romlani kezdtek a jegyei, sokat betegeskedett, amely mögött pszichés okok húzódtak, ekkor küldték pszichológushoz. Végül ott derült ki, hogy mi történt vele.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik