Nagyvilág

Trump: Nem csinálhatom olyan rosszul, hiszen én vagyok az elnök

Donald Trump amerikai elnök a Time magazinnak adott, csütörtökön megjelent interjújában kiállt valamennyi eddigi döntése mellett, leszögezve, hogy – mint fogalmazott –

nem csinálhatom olyan rosszul, hiszen én vagyok az elnök.

Az elnök a hosszú interjúban számos témára kitért, kezdve a lehallgatástól a feltételezett választási csalásokig. Kijelentette, hogy

minden esetben igaza volt, a tények utólag igazolták őt.Felidézte, hogy korábban megjósolta a brit népszavazás eredményét az Európai Unióból történő kilépésről, és megemlítette, hogy igaza volt akkor is, amikor felvetette, hogy a NATO-tagországoknak teljesíteniük kell befizetési kötelezettségeiket.

Az interjúra azt követően került sor, hogy az amerikai képviselőház hírszerzési bizottságának vezetője kijelentette: elképzelhető, hogy Barack Obama elnöksége idején a hatóságok “véletlenül”, egy külföldi hatalom megfigyelése közben Donald Trumpról is gyűjtöttek információkat. Devin Nunez szerdán sajtóértekezleten közölte, hogy Donald Trump személyes kommunikációit a választások után megfigyelhették.

Az újságíró rákérdezett az elnök korábbi állítására, miszerint az Obama-kormányzat a brit elektronikus figyelő szolgálat segítségével hallgattatta le őt. Trump akkor a Fox televízió egyik elemzőjét idézte, akivel azóta – mivel kiderült, hogy állítása alaptalan volt – a televízió szerződést is bontott. Donald Trump nem visszakozott, azt mondta: ő csak

nagy tiszteletben álló embereket idézett nagy tiszteletben álló televíziós csatornáktól.

Donald Trump megerősítette azt a korábbi állítását, miszerint tavaly ősszel, az elnökválasztásokon milliók szavazhattak jogellenesen, és azt ígérte, hogy bizottságot állítanak fel ennek kivizsgálására.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik