Belföld

Szijjártó szerint Magyarország nem megszegi, hanem betartja a nemzetközi előírásokat

Magyarországra csak a törvényeket betartva lehet bejönni, és ezzel az ország nem megszegi, hanem betartja a nemzetközi előírásokat – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.

Szijjártó Péter egy interjúra reagált, amelyet Nils Muiznieks az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa adott a TV24 lett kereskedelmi csatornának hétfőn Strasbourgban. Az interjú címe: A menekültek őrizetbe vétele Magyarországon – megsérti az emberi jogokat. Az ET biztosa az interjúban úgy fogalmazott, hogy

nem ez az első alkalom, amikor a magyar menekültpolitika aggodalomra ad okot.

Másfél évvel ezelőtt járt Magyarországon, amikor megkezdték a kerítésépítést és “az emberek őrizetbe vételét olyan körülmények között, amelyet sehol máshol Európában nem tapasztalt” – mondta. Közölte: “a menedékkérők össze voltak láncolva és legrosszabb bűnözőkként bántak velük”. Az új szabályok szerint az automatikus őrizetbe vétel vonatkozik a nőkre és a gyerekekre is, ami ellentétes az európai emberi jogi egyezményekkel, és ez rossz példát ad az egész régiónak – vélekedett Nils Muiznieks.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban kiemelte: Nils Muiznieks évek óta valótlanságokat állít Magyarországról, “megszoktuk, nem szereti Magyarországot”. Ő olyan emberi jogi biztos, “akit mindenkinek az emberi jogai érdekelnek, csak a magyarok jogai nem érdeklik a legkevésbé sem” – fogalmazott. Hozzátette: például a magyar emberek joga a biztonsághoz sem érdekli, “pedig mintha ez is emberi jog lenne”.

A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarországra csak a törvényeket betartva lehet bejönni, és

ezzel nem megszegjük a nemzetközi előírásokat, hanem betartjuk azokat.

A 14 évesnél fiatalabb, kísérő nélküli gyerekeket befogadjuk, de mindenki másnak a határon kell megvárnia kérelme elbírálását – magyarázta.

Szijjártó Péter közölte: a magyar kormány a segítséget akarja odavinni, ahol a baj megtörtént, nem illegális bevándorlók tömegeit idehozni. Nils Muiznieks bírálatai ellenére pedig Magyarországot beválasztották az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába – mutatott rá közleményében a miniszter.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik