Mivel 2004-től Magyarország igénybe veheti az EU strukturális alapjainak támogatását, ez a költségvetésben 59,6 milliárd forinttal szerepel, amelyhez 27 milliárdot tesz hozzá a magyar büdzsé. Az EU-s támogatások nagy részét a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében működő öt operatív program keretében vehetik igénybe a pályázók.
A humánerőforrás-fejlesztési program hat kiemelt célt jelöl meg, amelyek között szerepel a romák esélyegyenlőségének általános érvényesítése és a munkaerő versenyképességének javítása a
munkaerő-piaci igényeknek megfelelő képzettség és tudásszint
biztosításával. A gazdasági versenyképességi program többek között a termelő szektor modernizációját és az információs gazdaság kiépítését kívánja felkarolni.
A környezetvédelmi és infrastruktúra program például a
kiegyensúlyozott területi fejlődést és a természetvédelem
erősítését preferálja. Az agrár- és vidékfejlesztési program 2004-es kifizetési előirányzata 13 milliárd forint, és nevéből adódóan a vidék felzárkóztatását, a mezőgazdaság környezetbarát fejlesztését segítheti.
A regionális program céljai között megtalálható a vonzó
települési környezet kialakítása éppúgy mint a megújulásra képes helyi társadalom megteremtése címszó. Az úgynevezett költségvetésen kívüli EU-s támogatási tételek közül a közvetlen termelői támogatások 76,3 milliárd forintos összege a legjelentősebb, amelyet az agrárpiaci támogatás 17,9 milliárdja követ. (Az utóbbi összeget az EU csak a 2005-ös költségvetésből utalja, de a magyar gazdálkodók már 2004-ben
hozzájuthatnak a pénzhez.)
Nem könnyű hozzájutni
A tárcák májusig folyamatosan teszik közzé a közösségi támogatások igénybevételéhez szükséges pályázatok felhívásait. Jövőre 840 millió eurót (mai árfolyamon 220 milliárd forintot) lehetne elkölteni, vagy legalább szerződést kötni a felhasználásáról, de erre kevés az esély – olvasható a keddi Népszabadságban.
A 2004-ben rendelkezésre álló pénznek még az optimista várakozások szerint is várhatóan mindössze nyolc százalékát fizetik majd ki ténylegesen. Az nyer, aki a leghamarabb kiismeri magát a tenderek dzsungelében. A pályázók újabb rövidítéseket magolhatnak: a GVOP, KIOP, ROP, Hefop, AVOP szavak mögött százmilliárdok rejlenek.