Az összesítés szerint a lakosság 45 százalékának van autója, kétharmaduknak nyugati gyártmányú. A keleti és a nyugati márkák megoszlása még 50-50 százalék volt 2000 azonos időszakában. Az életszínvonal emelkedését jelzi az is, hogy a 0-3 éves autóval rendelkezők száma 50 százalékkal, a 4-7 évessel rendelkezőké pedig több mint egyharmadával nőtt, csökkent viszont a 7 évesnél idősebb kocsik aránya a vizsgált időszakban – áll a közleményben.
A felmérés megállapítja, hogy jelenleg a felnőtt lakosság 17 százaléka tervez autóvásárlást, szemben a három évvel ezelőtti 14 százalékkal. „Nagyot javult a háztartások tartós fogyasztási cikkel való ellátottsága is” – áll a közleményben. A színes tévével rendelkezők aránya 6 százalékponttal nőtt három év alatt, és eléri a 97 százalékot. Gyorsan terjed a CD-lejátszó, amit mintegy 50 százalékkal többen használnak, mint 2000-ben. A három évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva a hifi berendezések bővülési üteme csaknem 30 százalékos.
A felmérés szerint három év alatt megháromszorozódott a mobiltelefont használók száma is, és megközelíti az 5 milliót. A közlemény szerint a megkérdezett felnőtt lakosság 22 százalékánál a beszerzési tervek között a mobiltelefon szerepel. Ezt követi a számítógép 5, a kábel tévé, videó, videokamera és hifi berendezés 4-4 százalékkal.
A felmérés szerint a korábbi évekhez képest 2003-ban sokkal többen terveztek üdülést: legnagyobb arányban Kelet-Európa iránt nőtt meg az érdeklődés, míg a legtöbben magyarországi úti célt választottak.
