Közélet

Ferenc pápa szavaival tette helyre a KDNP-t Majtényi László

Majtenyi-Laszlo(210x140).jpg (Array)
Majtenyi-Laszlo(210x140).jpg (Array)

Hollik István, a KDNP szóvivője kérdésekkel fordult Majtényi Lászlóhoz, aki a felvetésekre hétfőn, közleményben reagált. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, korábbi ombudsman, ORTT-elnök szerint “rendes körülmények között” ezeket a kérdéseket válasz nélkül hagyná, tekintve azonban, hogy rövidesen államfőjelölt lesz, legjobb tudása szerint igyekszik válaszolni. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, Majtényi László a civilek közös államfő-jelöltjeként birkózhat meg Áder Jánossal.

Majtényi arra a felvetésre reagált, miszerint az általa vezetett Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) – így közvetetten ő – pénzt kap Soros György amerikai üzletembertől. Válasza szerint bár Hollik az EKINT nyilvánosságra hozott adataiból dolgozik,

de sajnos az adatok értelmezése kifog rajta. Beszélhetnénk a magyar oktatás siralmas voltáról, ennek kapcsán a számok megértésének totális csődjéről is, de tegyünk úgy, mintha felelős személy felelős nyilatkozatát olvasnánk. Az EKINT közhasznúsági beszámolóiban a jogszabályi előírásoknak megfelelően a projektek teljes támogatási összege és az adott évben folyósított összeg egyaránt szerepel, azaz külön a megítélt és a folyósított támogatás. Ha ezeket valaki, ahogy Hollik István, tudatlanul összeadja, nyilván rossz eredményre jut. Így aztán 145 milliós támogatást kér rajtunk számon. Kénytelen vagyok kiábrándítani: hat év alatt az EKINT saját céljaira 57 és félmillió forintot kapott Soros Györgyhöz köthető forrásból. Megjegyzem, a 145 milliós támogatás is teljesen helyénvaló lenne.

Soros György óhaja

Majtényi szerint az összeg tisztázáson túl rá kell térni egy másik, a KDNP által felvetett kérdésre: Soros György állítólagos óhajára.

Vajon a szóvivő már gimnazistaként is ezen közelebbről meg nem határozott óhajok szerint működött? Lehet, hogy őt meg programozta, hogy butaságokat mondjon és kérdezzen? Az alapítvány évkönyveit böngészve azt látom ugyanis, hogy a váci piarista gimnázium, Hollik alma matere is a támogatottak között volt a kilencvenes években, vagyis akkortájt, amikor padjait koptatta.

Majtényi anyagi lehetőségeiről így fogalmaz:

Hat évig ombudsman voltam, húsz hónapig pedig az ORTT elnöke, amely tisztségről – tekintve hogy gyűlölöm a korrupciót – úgy mondtam le, hogy nem csupán a miniszteri fizetést, de a nekem járó tetemes végkielégítést is a kasszában hagytam. Egyetemi tanár vagyok, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, sok évig folytattam ügyvédi tevékenységet, amit jelenleg szüneteltetek. Mostani bevételeim alapvetően egyetemi oktatói tevékenységemből származnak, minden egyéb forrásom legfeljebb kiegészítés.

0 forintos kampányt kritizálnak?

A közlemény szerint Majtényi elnökválasztási kampánya eddig egyetlen forintot sem emésztett fel, bár voltak. Voltak, akik felajánlották anyagi támogatásukat, ő azonban elutasította a segítséget. Az államfőjelölt végül Ferenc pápa A hit világossága című enciklikájának szavaival szólítja meg az általa “politikai keresztényeknek” nevezett közösség figyelmét:

világossá válik, hogy az igazság nem kíméletlen, hanem a másik iránt figyelmes együttélésben növekszik. A hívő nem erőszakos; épp ellenkezőleg, az igazság alázatossá teszi őt, mert tudja, hogy nem mi birtokoljuk az igazságot, hanem az ölel át és birtokol minket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik