Belföld

Majtényi: Fontos lenne újra alkotmányos, szabad országban élni

Nem volt olyan tervem, hogy köztársasági elnök legyek, de alkotmányos államban szeretnék élni – nyilatkozta Majtényi László alkotmányjogász, több baloldali párt államfő-jelöltje a Magyar Nemzetnek.

Majtényi arról, hogy a Fidesz felajánlotta neki, hogy a parlamentben is felszólalhat mint államfőjelölt azt mondta, a kormány célja ezzel az, hogy a legkevesebb ideje legyen arra, hogy köztársasági elnök elképzeléseiről beszéljen. És hogy megakadályozzák, hogy március 15-én a pesti utcán elnökjelöltként felszólaljon.

Ettől függetlenül, ha kap olyan ajánlatot, szívesen felszólalna.

Azt, hogy nem győzhetek, eddig is tudtam. A cél az volt, hogy beszélhessek arról, milyen fontos lenne újra alkotmányos, szabad országban élni.

– tette hozzá.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet alapítója, korábbi adatvédelmi biztos szerint ameddig a magyar társadalom nem küzdi le a state capture típusú korrupciót, amely az államot maga alá gyűri, nem lehet olimpiáról beszélni.

Nálunk ráadásul a state capture-nek egy minősített esete van, amikor a korrupció az állam szívéből terjed szét.

– mondta.

Úgy látja,

a rendszerváltást követő két évtized alkotmányosságán alapuló, de annak züllöttségét nélkülöző új, negyedik köztársaságot kellene létrehozni. Elvesztett szabadságunkat vissza kell szereznünk, sokkal jobb egymást kölcsönösen ellenőrző, kiszámíthatóan működő intézmények, mintsem emberek uralma alatt élni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik