Tech

Kipróbáltuk az új Nokia 3310-et

Nokia 3310 felújított kígyó - Barcelona Mobile World Congress. fotó: Szalay Dániel (mobiltelefonos felvétel)
Nokia 3310 felújított kígyó - Barcelona Mobile World Congress. fotó: Szalay Dániel (mobiltelefonos felvétel)
Az Ericsson és a Deutsche Telekom standjain az ötödik generációs mobilhálózatok témája most a sláger, de hatalmas volt a tumultus a Nokia standján is.

Kezdetét vette Barcelonában a világ legnagyobb mobiltávközlési konferenciája, a Mobile World Congress (MWC). Hétfőn egyelőre főleg az Ericsson, a Nokia és a Deutsche Telekom standján sikerült hosszabban elidőzni a spanyol városban. A legforróbb téma eddig az 5G mobilhálózat érkezése, de sokan voltak képesek tülekedni azért is, hogy a szebb napokat látott finn mobilmárkánál kezükbe vehessék a Nokia 3310-es felújított változatát, és megnézzék, működik-e rajta a legendás Snake (Kígyó) játékalkalmazás. Eláruljuk, sőt mutatjuk: igen.

Óriási tumultus a felújított Nokia 3310-nél

A közönség egyébként kissé csalódott volt, mert ahogy többen megfogalmazták, a régi Nokia 3310-ben még “benne volt az anyag”, itt meg főleg a készülék retro formája emlékeztetett már csak régi önmagára, no meg a már említett játék megléte, bár már ez sem a régi, hanem csili-vili, színes. A készülék egyébként valószínűleg az idősebb generáció számára lesz vonzó, nem csak külseje miatt, hanem azért is, mert a manapság korszerű, nagysebességű mobilinternetes megoldásokat nem támogatja, csak 2,5G-s hálózati kapcsolattal bír. A stand másik érdekessége még a Nokia Android operációs rendszerű telefonjainak megjelenése, ami azért szembeötlő, mert korábban a finn márka különutas politikát folytatott a mobiljai operációs rendszerét illetően, aztán pedig a Microsofttal állt össze. Ez most egy újabb stratégiaváltás eredménye a láthatóan irányt vesztett cégnél.

A Nokia Stand bejárata az MWC-n. Fotó: Szalay Dániel
A Nokia Stand bejárata az MWC-n. Fotó: Szalay Dániel

 

Mindenki az új Nokia telefonok köré csoportosult. Fotó: Szalay Dániel
Mindenki az új Nokia telefonok köré csoportosult. Fotó: Szalay Dániel

Haptikus kesztyűtől a távvezérlésű autóig

A napot egyébként még reggel az Ericsson standján kezdtük, ahol több mint 70 bemutatóval és élő demonstrációval a cég szakemberei és partnerei demonstrálják a holnap technológiáit a csarnokba bezúduló elképesztő embertömegek számára. Például egy olyan haptikus – azaz érintést és bőrérzékelést szimuláló – kesztyűt próbálhattak ki a látogatók, amely egy betegen lévő érzékelőkhöz van kötve és egy távoli orvosi vizsgálatot szimulál. Ugyanitt mutatták be  a „tapintható” internet jövőbeli felhasználásának egy lehetséges módját. A látogatók emellett megtekinthetik, amint egy önműködő robot embernél gyorsabban mozogva átkonfigurál egy magas szintű rendszert a számítástechnikai, tárolási és hálózati változó igényeknek megfelelően. Egy virtuális megoldás segítségével pedig a 21. századi oktatásba lehet betekintést nyerni, méghozzá úgy, hogy a tanfolyam Myanmarban folyik.

Bennünket Jakad Roland, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója és Turányi Zoltán kutatási vezető vitt körbe a cégnél, ahol azt mondták, hogy ugyan még mindig csiszolódik az 5G mobilhálózati technológia, de az a terv, hogy a Koreai Téli Olimpián 2018 februárjában már a rendkívül gyors, másodpercenként 3,6 gigabit sebességű 5G hálózat fogadja az ötkarikás játékokra látogatókat. A teljes piaci bevezetést egyébként 2020 körülre datálják.

Ez különösen pikánssá teszi, hogy eközben a Nokia felújított készüléke, a 3310-as még a két és fél generációs hálózatoknál ragadt le.

Az 5G hálózat képességeinek szimulálására egyébként a barcelonai csarnokban az lévő érdeklődők kipróbálhatták, hogy egy Barcelonától körülbelül 50 kilométerre lévő versenypályán lévő személyautót irányíthattak a csarnokban lévő standról anélkül, hogy az adatátvitel késedelmet szenvedett volna. Ezt nem is csupán a gyors átviteli sebesség, de az 5G hálózat kis késleltetése (latency) is teszi lehetővé, hiszen így egy kormánymozdulat helyben a szimulátoron szinte ugyanabban a pillanatban eredményez mozgást a távol lévő járműben, és érkezik meg az autó kameráinak adatigényes képe a helyváltoztatás után.

Ez a demó ottjártunkkor megbízhatóan, szépen működött, nem úgy, mint a Mobile World Congress látogatók számára telepített WiFi-je, valamint a látogatók nagy tömegével sokszor megbirkózni képtelen barcelonai 4G hálózat, ami nem kis bosszúságot okozott az újságírók kommunikációjában. De talán majd az 5G hálózatok e téren is valódi változást hoznak majd!

Minden eszközt összekapcsolódik mindennel

Az Ericsson standjának másik részében az Ericsson a televíziózás és a média területéről is bemutatott néhány új innovációt. A MediaFirst TV platform például lehetővé teszi, hogy a tévénézők személyre szabott videós tartalmakat kapjanak a tévéjükre. Emellett a videó-átviteli teljesítmény és hatékonyság növelésére kidolgozott megoldásokat hoztak el.

A standon sok szó esett a Dolgok Internetéről (Internet of Things/IoT) is, melynek lényege, hogy a legkülönbözőbb eszközöket összekapcsolják hálózatba, így azok egymással is kapcsolatba tudnak lépni. A standon például egy Scania kamionnal szemléltették, milyen jelentős változásokat hoz a Dolgok Internete, és az milyen változásokat hoz majd a kamionsofőrök és a szállítmányozó cégek mindennapjaiba, hisze a járműveken lévő szenzorok rengeteg értékes információt juttatnak a sofőrökhöz és a diszpécserhez. Ez segíti a hibakeresést és a sofőrök teljesítményének figyelését is, így megszűnhetnek a pazarló műveletek. A Dolgok Internetéhez a hálózatba kapcsolódó több millió tárgy miatt szintén jól jön majd az 5G alapinfrastruktúra.

Kommunikáló kuka, és parkolóhelyet is könnyebben találunk majd így

Az 5G és a Dolgok Internete (IoT) uralta a Deutsche Telekom (DT), a Magyar Telekom anyavállalatának standját és az ott megtartott nagy létszámú sajtótájékoztatót is, ahol több fontos bejelentést is tettek ennek kapcsán. Az 5G for Good mottó jegyében prezentálták, hogy az új technológia miként jut el a kutatólaboratóriumból a felhasználókhoz, és bejelentették, hogy már az idén a felhasználók megszerezhetik az első tapasztalatokat az érzékelők számára fejlesztett hálózatokkal kapcsolatban az 5G előszobájaként. Elmondták, hogy a Telekom Csoport nyolc európai országban, köztük Magyarországon épít ki keskenysávú hálózatot. 

Ehhez a borzasztó nevű, de meglehetősen hasznos NarrowBand-IoT technológiát használják, ami lehetővé teszi, hogy a különböző szenzorok adatokat továbbítsanak egymásnak. A fejlesztések során képessé teszik a hálózatot arra, hogy mutassa a felhasználóknak a szabad parkolóhelyeket vagy a szeméttárolók telítettségét – mindezt alacsony adatátviteli sebességgel, ami kivételesen hosszú, akár tíz éves akkumulátor rendelkezésre állást tesz lehetővé. A DT néhány héten belül képes lesz az ilyen keskenysávú alkalmazásokhoz szükséges hálózati technológia bevezetésére Németországban és Hollandiában. Már 2017-ben a vállalatcsoport növelni tervezi a jelenlegi keskenysávú IoT hálózati lefedettségét Görögországban, Lengyelországban, Magyarországon, Ausztriában, Szlovákiában és Horvátországban, további városokra is kiterjesztve a hálózatot.

Okosszemüveggel lendül az 5G felé a Telekom

A cégcsoport azt is bejelentette, hogy a ZEISS technológiai vállalattal együttműködve közösen dobnak a piacra egy AR (augmented reality, azaz kiterjesztett valóság) technológiára épülő okosszemüveget. Tim Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója gyorsan le is cserélte szemüvegét egy ilyen okos megoldásra, ami egyébként külsejét tekintve pont olyan, mint egy átlagos mai szemüveg, csak éppen rendelkezik azokkal a plusz tulajdonságokkal, hogy maga előtt különböző információkat vetítsen ki diszkréten, és ehhez különböző eszközökkel is kommunikál majd. Höttges és a szintén jelenlévő Urlich Simon, a ZEISS kutatási és technológiai vezetője is optimistán nyilatkozott a két cég közötti együttműködésről, és azt mondták:

tömeggyártásra készülnek.

Az okosszemüveget egyébként azért is említette példaként Höttges, mert a jövőben mindennapi életünk egyre nagyobb részében lesz szükség dedikált, egyéni igényekre szabott hálózatra, és hatalmas sávszélességekre lesz igény a szórakoztatás területén. Kivételesen gyors reakcióidőket igényelnek majd a gépkocsik és a robotok, valamint magas terhelhetőségű, keskenysávú kapcsolatra lesz szüksége az érzékelőknek és az utcai világítótesteknek is.

A sok milliárd ember mellett még legalább 50 milliárd eszköznek is kapcsolódnia kell tudni a hálózathoz, és ezt kell majd kiszolgálnia az 5G rendszereknek

– tette hozzá a DT vezére.

Ezerszer gyorsabb internet

Claudia Nemat, a Deutsche Telekom technológiáért és innovációért felelős igazgatósági tagja ehhez még azt tette hozzá, hogy az 5G teljesen át fogja alakítani társadalmunkat, szóval nem csupán egy új átviteli megoldásról, vagy nagyobb átviteli sebességről van szó.

Pedig nyilván az sem elhanyagolható szempont, hogy a mostani sebességekhez képest ezerszer lesz gyorsabb az internetes adatátvitel.

Tim Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója (középen) és Claudia Nemat (jobbra)Tim Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója (középen) és Claudia Nemat (jobbra). Fotó: Szalay Dániel
Tim Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója (középen) és Claudia Nemat (jobbra). Fotó: Szalay Dániel

300-500 milliárd eurós befektetések következnek

Nemat ezek után az 5G gazdasági fejlődésre gyakorolt pozitív hatásáról, például a GDP-re és a munkahelyteremtésre gyakorolt pozitív hatásáról értekezett, és véget nem érő felhasználási lehetőségekről esett szó. Például drónokról, robotokról, különböző kiterjesztett valóságbeli (AR) alkalmazásokról, játékokról, kommunikációs megoldásokról, viselhető eszközökről, és hogy például navigáció során értékes vetített információk jeleníthetők meg ezeken.

Tim Höttges ezek után azt fejtegette, hogy az 5G hálózatok elterjedéséhez felelős szakpolitikára lesz szükség, hiszen a mobiloperátoroknak 300-500 milliárd euró nagyságrendű hálózatfejlesztéseket kell véghezvinniük, ehhez pedig normális áron elérhető frekvenciákra lesz szükségük. Azt is elmondták, hogy kontinensek közötti együttműködésekre is szükség lesz az 5G globálissá válása érdekében.

Az érzékelőkkel való illetve az érzékelők közötti kommunikáció jelentős szerepet kap idén, úton az 5G felé

– mondta Claudia Nemat, aki ezek után kitért rá, hogy Németországban az Ista céggel közösen az okosmérésekbe is bekapcsolódtak, így az áram, illetve egyéb rezsiszámlák leolvasása máris minden korábbinál kényelmesebbé válik. Hiszen végre nem kell várni az óraleolvasót, vagy a fogyasztóknak diktálniuk az energiafogyasztást mutató óraállásokat. Az Ista keskenysávú hálózatot fog használni az energiafelhasználással kapcsolatos okos adatrögzítésre, jelentések készítésére, számlázásra.

Végül szó esett arról is, hogy az ipari alkalmazások esetében milyen különösen fontos a feltétlen megbízhatóság. A Telekom csoport Barcelonában bemutatott egy olyan ipari robotot, amely mindig legfeljebb nyolc milliszekundumon belül reagál.

Kiemelt kép: a Nokia 3310 felújított változata a barcelonai Mobile World Congress 2017 rendezvényen. Fotó: Szalay Dániel – mobiltelefonos felvételek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik