Belföld

Nem tett eleget a helyreigazításnak a TV2

A médiahatóság a hajléktalanokról szóló novemberi riport miatt büntette a csatornát.

A médiahatóság két hete határozatban kötelezte a TV2-t arra, hogy 5,5 millió forint büntetés megfizetése mellett tegye közzé azt a közleményt, amelyben elmarasztalják a csatornát a novemberben sugárzott, hajléktalanokról szóló botrányos riportja miatt. Ennek azóta sem tettek eleget – írja az Index.

A portál úgy tudja, a TV2 múlt pénteken kapta meg a határozatot, ezt követően három napjuk lett volna, hogy felolvassák a közleményt, amely arról szól, hogy a Médiatanács megállapítása szerint sértette a riport az emberi méltóságot, és a közösségek kirekesztését tiltó rendelkezéseket. Szerepel benne az is, hogy a csatorna megbélyegzésre alkalmas képet vázolt a hajléktalanokról, úgy ábrázolta őket, mint akiknek puszta létezése is zavarja a többségi társadalmat.

A közleményt a tv2.hu és a tenyek.hu nyitóoldalain is egy héten át folyamatosan kellett volna szerepeltetni. Nem hivatalos értesülés szerint ezt azért nem tették meg, mert fellebbeztek a döntés ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik