Közélet

Marsi Anikó 16 éve még egészen másképpen beszélt a hajléktalanokról

Hammer Ferenc, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének Eperbombázó nevű blogján jelentettet meg egy beszédes képpárt. Az egyetem oktatója azt szúrta ki, hogy 16 évvel ezelőtt a Fókusz is foglalkozott a hajléktalanság kérdésével, akkor Marsi Anikó így harangozta be a riportot:

Egy abonyi asszony 65 évesen hajléktalan lett. Esténként az árokparton alszik, napközben pedig az utcán él. A papírok szerint azért vállalta a hajléktalanságot, mert nem tudta fizetni a lakás rezsijét, és hát, ami a lényeg, találkozott egy olyan családdal, akik az utcán feküdtek. Ők lettek az új lakók. Mindenesetre ez egy kicsit furcsa.

Eltelt 16 év és az együttérző szavakat felváltotta az érzéketlenség, a tapintatlanság és a megbélyegzés. Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a TV2 Tények című műsorában a hajléktalan embereket gyalázó riportot hoztak le november 7-én. Marsi Anikó a következő szavakkal konferálta fel a riportot:

Valósággal undorodnak a gyalogosok, amikor valamelyik 8. kerületi aluljáróba kell lemenniük, vagy amíg kijutnak a metróból a felszínre. Az aluljárókat ugyanis szinte ellepték a hajléktalanok, akik között sok az agresszív részeg. A reggeli csúcsforgalomban pedig orrfacsaró bűzben, a saját mocskukban fekvő embereken kell átlépdelniük a munkába, vagy iskolába igyekvőknek.

Mint kiderült a Tények engedély nélkül egy másfél-kétéves felvételt vágott be a riportba Iványi Gáborról, az Oltalom Karitatatív Egyesület elnökéről. Iványi tiltakozott, mint mondta, nem is az zavarja, hogy a nevén szeplő esik egy ilyen riport kapcsán, hanem az,

hogy a műsorkészítők ennyire aljas módon rúgnak bele védekezésképtelen emberekbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik