Belföld

TV2: Ellepték az aluljárókat a hajléktalanok, bűzös szag terjeng körülöttük!

Ön mikor fürdött utoljára?

– ezt a rendkívül tapintatos kérdést tette fel a Tények riportere egy hajléktalan férfinak. A TV2 hírműsora olyan gusztustalan hajléktalangyalázást hozott le riportként, ami egyszerűen nem létezik.

Saját mocskukban fetrengő, bűzös emberek, elriasztott vevők, undorító, koszos emberek. Nagyjából ez derül ki az egészből, olyan mondatok mellett, hogy

Ellepték az aluljárókat a hajléktalanok, bűzös szag terjeng körülöttük!

Megszólaltattak egy boltost is a környékről, aki azt mondta,

Én nem sajnálom őket, elmehetnének dolgozni.

Hát persze, elmehetnének, nyilván jókedvükben csinálják. Volt még szó arról is, hogy a hajléktalanok már reggel is isszák a “lélekmelegítőt”, valami “csavaros, olcsó szeszesitalt”.

Aztán hamar kiderül, hogy ki a történet hőse: Kocsis Máté,

aki nemrég háborút indított a hajléktalanok ellen, de az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy nem lehet emberek ellen csak azért háborút indítani, mert szegények. Elképesztő, hol tart ez az ország, nem hagyják Kocsis Mátét kormányozni.

Ja, igen, a Tények nem tudta megszólaltatni Kocsis Mátét, amit el is mondtak.

Ez tényleg röhejes lenne, ha nem lenne elképesztően gonosz is. Ahelyett, hogy a hajléktalanok szagáról készítenek riportot, esetleg beszélhetnénk arról is, hogy miért van ennyi hajléktalan ember Magyarországon, vagy hogy miért szegény nálunk még a jómódú réteg is.

Külön gratulálunk ahhoz, hogy ezt egy olyan tévében csinálják, amit közpénzből vásárolt meg a tulajdonosa, akinek a felesége többmillió forintos ruhákban mászkál.

Persze, lehet ezt csinálni, csak nem kéne belerúgni közben azokba, akik nálunk szerencsétlenebbek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik